Vágólapra másolva!
Leyton Orienttől elszenvedett 1-0-s hazai vereség után is volt min kacagni a Millwall félelmetes stadionjában. Egy pályára futó hazai szurkolót ugyanis egyetlen biztonsági ember próbált meg legyűrni, akit a pálya széléről figyeltek a társai.

Ha van csapat, amelynek igazán rossz hírű szurkolói vannak, akkor az a Millwall. A dél-londoni klub huligánjai egykor egész Angliát rettegésben tartották, amerre jártak, ott senki és semmi nem volt biztonságban. Ma már talán nem ilyen vehemensek, de azért, ami a The Den nevet viselő stadionban történt a keddi ligakupameccs végén, az mégis megéri ezt a pár sort.

A Leyton Orient 1-0-s győzelmével, így a Millwall kiesésével zárult meccs lefújása után egy hazai drukker beosont a pályára, és próbált valami akciót generálni a vendég játékosokkal, akik azonban rá sem hederítettek. A pályán egyetlen biztonsági ember tartózkodott, aki először óvodás szintű fogócskába kezdett a behatolóval, majd, miután az a földre vetette magát, ott kezdték gyömöszölni egymást. Teltek a másodpercek, de senki nem sietett a mellényes ember segítségre, csak a hazai játékosok. Ekkor végre észbe kaptak a mozgásuk alapján nyugdíjasnak tűnő kollégák, és mintha egy lassított fevételt néznénk elindultak az egy szem akcióhős megsegítésére.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!