Vágólapra másolva!
Alighanem itthon és Olaszorszgában is mindenkit meglepett a Puskás Akadémia csütörtök este, amikor nagyszerű játékkal 3-3-as döntetlent ért el a Konferencia-liga selejtezőjének rájátszásában az előző két kiírás döntősével, a Fiorentinával szemben, méghozzá idegenben.

A Puskás Akadémia egy szenzációs első félidő és egy hasonló hajrá után játszott 3-3-as döntetlent az Artemio Franchiban a Konferencia-liga selejtezőjének rájátszásában. Az említett stadion a kiírás kétszeres döntősének, a Fiorentinának az otthona. 

"Veszélyben a Konferencia-liga (szereplés), fel kell gyorsítani a munkát" - írja a legnagyobb olasz sportlap, a La Gazzetta dello Sport online kiadása. Hozzáteszik, Raffaele Palladino edző bemutatkozása csak közepesre sikerült az európai porondon, és 

úgy tűnik lebecsülte az ellenfelet, amit jelez, hogy hátrányban jöttek azok a játékosok, akikkel kezdeni kellett volna.

 "A védelem borzasztó volt..." - szögezik le.

Puskás Akadémai, Fiorentina, Konferencia-liga
Nehéz volt a firenzei meccs, és még nehezebb lesz a felcsúti a Fiorentina számára
Fotó: Claudio Giovannini

"A Viola 13 perc után kétgólos hátrányba került, és hiába fordított nagyszerű támadójátékkal, a végén jött Golla gólja. Minden adott egy izgalmas visszavágóra, amikor augusztus 29-én Budapesttől 40 kilométerre, Felcsúton lép pályára a Fiorentina" - foglalja össze tudósítását a lap.

"A Viola adott egy félidő előnyt, és utána hiába kapaszkodott vissza, a végén hoppon maradt. 

Összesítésben nagy hátrányban van Palladino csapata, amelyik katasztrofálisan játszott az első félidőben.

Győzni kell Magyarországon" - írja a La Nazione firenzei kiadása. A cikk szerzője is megjegyzi, mintha lebecsülték volna a riválist, miközben saját magukról azt gondolták a lilák, hogy sokkal jobbak, mint amilyenek valójában. A két kapott gól után láthatóan meg volt zavarodva a csapat.

"Az első félidőben szörnyű volt a védekezés, láthatatlan a középpálya és steril a támadójáték" - foglalta össze a tudósítás a legnagyobb problémákat. A lap szerint a kiállításig megvolt az esély, hogy lezárják a meccset, de a hajrában szöglet után kaptak egy gólt. 

"Tálalva a csattanó. A vége 3-3 lett, és nagyon nehéz lesz győzni egy hét múlva Magyarországon"

 - zárul a cikk.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!