Vágólapra másolva!
A Transfermarkt nemzetközi adatbázis összesítése alapján az idei nyári átigazolási szezonban, amelyből még néhány nap vissza van, az angol élvonalban szereplő Chelsea költötte a legtöbbet erősítésekre.

Az adatbázis összegzése alapján jól látható, hogy a tíz legtöbbet költő klub közül hat szerepel a Premier League-ben, azaz az angol első osztályú bajnokság abszolút kiemelkedik az európai mezőnyből. Mindössze két francia, egy spanyol és egy német csapat tudta felvenni pénzszórásban a versenyt a szigetországiakkal. 

Forrás: Transfermarkt

A Chelsea majdnem 95 milliárd forintnak megfelelő összeget fektetett új labdarúgókba, 

ezzel kapcsolatban megannyi vicces mém született különböző oldalakon, hogy lassan emeletes busz kell majd a londoniaknak, ha minden focistájukat vinni akarják a mérkőzéseikre. A listát böngészve némi meglepetésre a Brighton ott van a második helyen, nagyjából 80 milliárd forintnyi költéssel, ők egyébként legutóbb hazai pályán egy utolsó percekben esett góllal 2-1-re verték a szebb napokat is látott Manchester Unitedet. 

Az idei nyári top tízes listára majdnem 53 milliárd forint volt a "beugró", azaz minimum ekkora kiadással kerülhetett fel egy csapat a legtöbbet költők társaságába. 

Ez persze még nem végleges, augusztus végéig még van egy kis idő, amit újabb futballisták megszerzésére fordíthatnak az együttesek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!