Vágólapra másolva!
A másodosztályú német labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában az SV Elversberg hazai pályán 4-0-ra győzte le az SV Darmstadt 98 csapatát, a találkozó mégis egy horrorsérülésről marad emlékezetes.

Két nyeretlen csapat mérkőzött meg egymással szombaton a Bundesliga 2-ben, az élvonalból kiesett Darmstadt azonban nem jelentett gondot az Elversbergnek, amely magabiztosan nyert. A második félidőben, 3-0-s állásnál a hazaiak örömét egy borzalmas sérülés árnyékolta be: egy szöglet után a hazaiak francia védője, Florian Le Joncour úgy ütközött a levegőben Kai Klefisch-sel, hogy a földre érkezés után a bal karjára esett, amely természetellenes módon hajlott meg. Le Joncour azonnal jelezte, hogy baj van, és siettek is be hozzá az orvosok.

SV Elversberg, SV Darmstadt 98, Bundesliga 2., sérülés, Florian Le Joncour
Florian Le Joncour üvöltött a horrorsérülése után
Fotó: Silas Schueller / DeFodi Images / dpa Picture-Alliance via AFP

Az elcsendesedett, majdnem tízezer fős közönség azt hallotta, hogy az Elversberg francia focistája perceken át üvöltött a fájdalomtól. Majdnem 20 percbe telt, mire hordágyra tették a végig eszméleténél lévő játékost, aki addigra egy érzéstelenítő injekciót is kapott, hogy el tudják őt szállítani. Hatalmas tapsvihar közepette vitték le a pályáról, amit ő integetéssel hálált meg.

SV Elversberg, SV Darmstadt 98, Bundesliga 2., sérülés, Florian Le Joncour
Jobban van már Florian Le Joncour, de az előrejelzések szerint hosszú időt kell kihagynia
Fotó: Silas Schueller / DeFodi Images / dpa Picture-Alliance via AFP

Az eset után, nagyjából 25 perc szünetet követően indult újra a játék, majd még egy gólt lőtt az Elversberg, így alakult ki a 4-0-s végeredmény.

A sokkoló eset a lenti videón 12:13-tól nézhető meg.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!