Vágólapra másolva!
A Premier League-ben szereplő Liverpool FC a közösségi médiában mutatta be a csapat harmadik számú mezét a 2024/25-ös szezonra. Természetesen a képekről nem hiányozhatott a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik sem.

Bár már két forduló eltelt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság idei szezonjából - a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool eddig hibátlanul menetel az új edzővel, Arne Slottal, méghozzá úgy, hogy gólt sem kapott - a Vörösök még csak most mutatták be a csapat harmadik számú felszerelését.

Szoboszlai Dominik, Liverpool
Szoboszlai Dominik a Liverpool harmadik számú mezében 
Fotó: Liverpool FC

Szoboszlai Dominik a Liverpool új mezében pózol

A mezt már elő is lehet rendelni a Liverpool hivatalos boltjából, a szurkolói verzió 80 fontba (körülbelül 37 ezer forint), míg a meccsmez 125 fontba (58 ezer forint) kerül. 

"A pályára lépve olyan üzenetet viszünk, ami nemcsak a fociról, hanem az életről szól

- írták a képek mellé a klubnál. A fehér alapú, de piros elemeket is tartalmazó felszerelés kiválóan mutat a Liverpool magyar sztárján, Szoboszlai Dominikon is, aki az első két meccs után nem győznek dicsérni a szakértők.

Ez nem is meglepő, mivel Szoboszlai nemcsak a Liverpool, hanem az egész bajnokság legjobbjai között van a második forduló után.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!