Vágólapra másolva!
A Merkantil Bank Liga legutóbbi fordulójában egy gólos vereséget szenvedett a Vasas a Tatabánya együttesétől. Az angyalföldieknek ez volt az első veresége a szezonban, a tabellán a hét megszerzett pontjukkal a negyedikek.

A Nemzeti Sport értesülései szerint távozik a Vasas kispadjáról Gera Zoltán vezetőedző, amit szerda délután 15.00-kor megerősített a klub is, egy hivatalos közlemény formájában:

A mai napon közös megegyezéssel szerződést bontottunk Gera Zoltán vezetőedzővel, valamint Csizmadia Csaba asszisztensedzővel. Köszönjük nekik, amit a Vasasért tettek, további edzői karrierjükhöz pedig sok sikert kívánunk. Ameddig a távozó szakemberek végleges pótlása nem történik meg, NB II-es együttesünk irányítását ideiglenesen megbízott vezetőedzőként az NB III-as csapatunk edzője, László András veszi át, a ma délutáni edzést már ő tartja az első csapatnak – nyilatkozta a Vasas honlapjának Nagy Miklós sportigazgató."

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!