Vágólapra másolva!
A Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának nyári igazolása, Lucas Bergvall ijesztő jelenetsor főszereplője volt az egyik első mérkőzésén.

A Tottenham 10 millió eurót fizetett a svéd Djurgardennek Lucas Bergvall játékjogáért, az elmúlt hetekben azonban a 18 éves, egyszeres svéd válogatott középpályás hamar belopta magát a Spurs-szurkolók szívébe. A felkészülési időszakban minden mérkőzésen lehetőséget kapott Ange Postecoglou vezetőedzőtől, és a szezon eddigi három Premier League-találkozóján is csereként beállhatott, megvillantva a tehetségét. Az utolsó felkészülési meccsét a Tottenham a Bayern München ellen játszotta hazai pályán, a Visit Malta Cup-on, a félidőben pályára lépő Bergvall pedig egy gólpasszt is adott a végül 3-2-es vereséggel záruló összecsapáson.

Lucas Bergvall, Tottenham Hotspur, Bayern München
Lucas Bergvall (jobbra) csereként állt be Tottenham Hotspur Bayern München elleni meccsén
Fotó: NurPhoto via AFP / Domenic Aquilina / NurPhoto

Félrenyelte a rágóját, összeesett Lucas Bergvall a Tottenham-Bayern meccsen

A gólpassza után nem sokkal azt lehetett látni, hogy Bergvall nehezen lélegzik, és a földre esik, amely következtében a játékvezető félbeszakította a meccset, hogy az egészségügyi személyzet azonnal segítsen a 18 éves focistának. Mint kiderült, egy rágógumit nyelt félre, ez okozta a bajt – erről majdnem egy hónap után beszélt a svéd válogatott edzőközpontjában.

„Nagyon furcsa volt, hirtelen rosszul lettem. Nem sokkal előtte vettem be egy koffeines rágógumit, és elfelejtettem kivenni azt a számból. 

A torkomba került, és alig kaptam levegőt. 

Nem éreztem, hogy életveszélyben lennék, inkább csak kényelmetlen volt a helyzet, de nyugodt maradtam, miközben körülöttem érződött a pánik. Rosszabbul nézett ki, mint amilyen valójában volt – mondta Lucas Bergvall, akinek a hátát elég volt néhány másodpercig ütögetni, hogy a légutai megtisztuljanak. Bergvall hozzátette, a koffeines rágógumit azért használja, hogy még nagyobb lendületben léphessen pályára, bár elismerte, hogy talán csak a placebo-hatás érvényesül a használatakor.

Lucas Bergvall, Tottenham Hotspur
Lucas Bergvall lehet az év felfedezettje a Premier League-ben
Fotó: Yuichi YAMAZAKI / AFP

Lucas Bergvall legközelebb a svéd válogatottban használhatja és egyben mutathatja meg a képességeit, többek között három magyar származású focistához (Sebastian Nanasi, Anton Salétros és Viktor Gyökeres) hasonlóan ugyanis bekerült Jon Dahl Tomasson szövetségi kapitány Nemzetek Ligája-keretébe. A svédek Azerbajdzsán és Észtország ellen lépnek pályára a sorozat szeptemberi mérkőzésein.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!