Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája mintájára átalakított Európa-liga is szenzációs idényt ígér, hiszen a 36 csapatos bajnoki tábla tele van sztárcsapatokkal. Köztük a Ferencvárossal, amelyre olyan ellenfelek várnak, mint az egyértelműen BL-szintű angol Tottenham, a német Eintracht Frankfurt vagy a holland AZ Alkmaar. Lesznek azonban még ezeknél is nagyobb rangadók, azaz most nagyon úgy néz ki, hogy az átalakítással a második számú európai kupasorozat is nyert.

A sokáig lesajnált Európa-liga a Konferencia-liga életre hívásával elnyerte az őt megillető tiszteletet, most már egyre kevesebb olyan csapat van, amelyik úgy fut neki a kupaidénynek, hogy "csak" az EL-t sikerült elérni. A bajnoki táblán szerepelni most már igazi sikernek számít, nem beszélve a végső győzelemről, ami nemcsak azért lesz értékes, mert a sorozatot megnyerő csapat a következő idényben biztos BL-indulónak mondhatja magát, hanem azért is, mert ehhez BL-szintű sztárcsapatok garmadáját kell legyőzni.

Manchester United, Marcus Rashford, BL-szintű
Bármi is folyik az Old Traffordon, azért a Manchester United még mindig sztárcsapat sztárjátékosokkal
Fotó: AFP

Lássuk, akkor, hogy kiktől és milyen csapatoktól lesz igazán színvonalas az Európa-liga idei kiírása, melynek döntőjét 2025. május 21-én rendezik az Athletic Bilbao otthonában, a San Mamés stadionban.

BL-szintű sztárcsapatok

Csak ebben is sokszor leírtuk már ezt a szókapcsolatot, de nem lehet másként jellemezni a mezőny első harmadát, amely csupa olyan együttest vonultat fel, amelyik többé-kevésbé rendszeres szereplője a Bajnokok Ligájának. Azt már a sorsolás előtt tudni lehetett az új szabályok miatt, hogy miután az első kalaposok is kapnak a legjobbak, azaz a top nyolc közül két-két ellenfelet, óriási csaták lesznek hétről hétre. A tét ugyanis nem lesz kicsi, az összesített tabella legjobb nyolc csapata egyenesen bejut a 16 közé, míg a 9-24. helyezettek oda-visszavágós párharcot vívnak ugyanezért. Márpedig kinek lenne szüksége - csak a példa kedvéért - egy Real Sociedad elleni párharcra. Már a szurkolókon és az UEFA-n kívül persze...

A fenti képen látható a teljes, 36 csapatos mezőny, lehet böngészni, és ámulni, hogy micsoda felhozatal van az Európa-ligában. De most már akkor térjünk rá a meccsekre!

Angol, spanyol, olasz csapatok egymás ellen

Az Európa-liga állandó győztese, a hétszeres bajnok spanyol Sevilla most nincs a mezőnyben, miután az előző idénybe régen látott módon múlta alul magát és csak 14. lett a La Ligában. Ott van viszont a 2020-21-es kiírás győztese, a német Eintracht Frankfurt, amelyik az utolsó játéknapon a 2023-as döntőt a Puskás Arénában elbukó AS Roma vendége lesz. Ráadásul a német csapat keretében találunk egy magyar focistát is, hiszen az évek óta a klub akadémiáján nevelkedő Fenyő Noah bekerült az EL-keretbe. Hátha tavasszal már Lisztes Krisztián neve is szerepel a listán.

Lisztes Krisztián
Tavasszal talán már Lisztes Krisztiánt is láthatjuk az Európa-ligában a Frankfurt színeiben
Fotó: Instagram/eintrachtfrankfurt

Ha már AS Roma: az olaszoknak nem sokat kell várniuk az első igazi rangadóra, hiszen ők már rögtön a nyitó fordulóban, 

szeptember 25-én a döntő házigazdáját, az Athletic Bilbaót fogadják.

Az As Roma csapata szeptember elején tovább erősödött a szintén vb-győztes veterán német védővel, Mats Hummelsszel, akinek sokadvirágzásáról mindent elmond, hogy 35 évesen ott van az Aranylabda-szavazás 30 fős, szűkített listáján.

És akkor itt van a Manchester United, amelyik a második fordulóban, október 3-án az FC Porto vendége lesz. 

A botrányos szezont futó, történelme legrosszabb PL-szereplését (8. hely) maga mögött tudó angolokra azért még mindig rá lehet sütni a sztárcsapat.

Övék a legdrágább keret (857 millió euró a Transfermarkt számításai szerint) az EL-ben, amely ráadásul teli van válogatott sztárokkal, akik valamiért még mindig vonzó célpontnak tartják az Old Traffordot. A Porto is kupagyőztes, két-két BEK/BL-, illetve UEFA-kupa/Európa-liga-sikerrel a tarsolyában. A 2010-11 óta sorozatban 13-szor voltak BL-főtáblások, és, hát az Estadio do Dragaóban senkinek nincs könnyű dolga.

FC Porto v Sporting CP - Liga Portugal Bwin
Portóban ritkán örülnek a vendég csapatok
Fotó: NurPhoto via AFP

A másik angol sztárcsapat, a Tottenham Hotspur még a Unitednél is jobban belehúzott. Az első rangadó Isztambulban vár a csapatra, a Galatasaray otthonában. Az angol-török meccseknek helyenként elég véres történetük van (2000 áprilisában Galata-drukkerek késeltek halálra két Leeds-szurkolót), az őrületes hangulat és a jó meccs mellett sajnos a balhé is szinte garantált. 

Az isztambuli kaland után a Spurs az AS Romát fogadja, majd két héttel később a Rangers vendége lesz Glasgow-ban.

Valamennyi meccsen óriási lesz a tét, minden csapatnak számítani fog minden pont, ami nekünk jó, nekik meg ez a dolguk.

Meglepetéssel is készülnek

Egész biztos, hogy nem az első nyolc kiemelt fog az utolsó játéknap után az első nyolc helyen zárni, erre bármilyen összegben mernénk fogadni, miután szinte nincs olyan meccs a nyolc játéknapon, amire kapásból rá lehet vágni, hogy ez vagy az a csapat fog győzni, ez alól talán csak a lett Riga FS jelent kivételt. 

A spanyol Real Sociedad dolgát talán csak az Ajax és a Lazio nehezítheti meg, de az alanyi jogon főtáblás, a La Liga előző idényében több, mint meggyőző baszkokkal szinte biztos, hogy tavasszal is számolni kell.

Real Sociedad
Nem is kérdés, hogy a Real Sociedad is BL-szintű csapat
Fotó: AFP

Ezt még akkor is tartjuk, ha baszkok meglehetősen rosszul kezdték a bajnoki idényt és négy forduló után egyetlen győzelemmel 4 ponttal csak a 12. helyen állnak a tabellán.

De az igazi meglepetést azért mégsem illik olyan csapatoktól várni, amelyek rendre BL-szereplők, mint a Galata, a Fenerbahce vagy az Olympiakosz, nézzünk rá inkább a kisebbekre. A két cseh együttes, a BL-ről hajszállal lemaradó Slavia Praha és az EL-be jutásért a két parharcát 5-1-es gólkülönbséggel lehoz Viktoria Plzen is bőven hozhatja a meglepetést. Utóbbi december 12-én a Manchester Unitedet fogadja, míg január 30-án Bilbaóba látogat, míg prágaiakra október 3-án az Ajax (otthon) három héttel később pedig szintén a Bilbao (idegenben) vár.

Nagy reményeket fűzünk a már sokszor emlegetett Bilbao szerepléséhez is, amelyre viszont nem vár könnyű menet a Roma, AZ Alkmaar, Fenerbahce, Besiktas négyes ellen. Nem is kicsit bízunk benne, hogy a norvég Bodø/Glimt lesz az igazi meglepetéscsapat, amelyik kihasználhatja, hogy a novemberi, decemberi és januári hazai meccseken a szurkolók mellett a sarkköri tél is mellettük áll majd.

A Ferencvárosra is sztárcsapatok várnak

A magyar bajnok sorozatban hatodszor jutott egy európai kupasorozat, mondjuk így, főtáblájára, ahol ezúttal 6 helyett 8 meccs vár rá, négy idegenben, négy pedig a Groupama Arénában. A zöld-fehérekre először a belga bajnokság bronzérmese, az Anderlecht vár. 

A két csapatnak emlékezetes kupamúltja van, hiszen a Fradi éppen a brüsszeliek legyőzésével jutott be 1995-ben augusztusában első magyar csapatként a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Visszavágóról majd' harminc év távlatában már fölösleges beszélni, de, hogy sokszor előkerül majd a párharc, az egészen biztos.

Az első itthoni meccsen jön a legveretesebb ellenfél, az angol Tottenham. Igaz, hogy a londoniak nem gyűjtik a trófeákat, de kezdettől fogva a Premier League meghatározó csapatának számítanak, akik ellen hazai pályán már egy döntetlen is fantasztikus eredmény lenne.

"A repülőről leszállva néztük a sorsolást, hogy kit sorsolnak a mi nevünk mellé. Lesz pikantériája egy-egy meccsnek, hiszen pont a Frankfurt vette meg Kriszt (Lisztes Krisztiánt – a szerk.). 

A Tottenham is egy valódi sztárcsapat, hatalmas dolog, hogy ezt a csapatot fogadhatjuk a Groupama Arénában. Bármelyik mérkőzésen lehet pontot, pontokat szerezni, ideértve természetesen az első kalapból kikerült csapatokat, mint a Frankfurt és a Tottenham.

Minden kalapból kaphattunk volna sokkal-sokkal nehezebb ellenfeleket, persze, tudjuk jól, hogy ezen a szinten nincs egyszerű meccs. Nincsenek irreális elvárásaink, de hiszünk abban, hogy van keresnivalónk az összes találkozón. A vezetőedző oldaláról nézve is lesz különleges meccs, hiszen korábbi csapatát, az Alkmaart fogadjuk majd. Érdekes lett megint ennek a sorsolásnak az eredménye" – mondta az FTC csapatkapitánya, Dibusz Dénes a klub honlapjának nyilatkozva.

Míg a válogatott kapus a Bundesliga hatodik helyezettjét emelte ki, addig Pascal Jansen vezetőedző, előző csapatával, az AZ Alkmaar elleni meccset várja a legjobban. A holland bajnokságban az előző idény végén a 4. helyen záró csapat ízig-vérig holland focit játszik, rendkívül gólra törően, az első perctől hatalmas iramot diktálva. Talán a legélvezetesebb meccs lesz a nyolc közül.

"Természetesen hatalmas boldogság, hogy a mi nevünk is ott szerepelt az UEFA Európa-liga-sorsoláson, megszenvedtünk érte. 

Van néhány érdekes csapat, egy ki is emelkedik közülük, tudjuk, kire gondolok, az AZ Alkmaarra. Ez egy olyan dolog, amelynek meg kellett történnie, nem lehetett másképp. Boldog vagyok, hogy ezt a találkozót hazai pályán, a saját szurkolóink támogatása mellett játszhatjuk le.

Jó, hogy mi is részesei lehetünk ennek az új lebonyolítási rendszernek. Nagyon várjuk már ezt a kihívást – mondta a holland edző.

Az FTC ellenfelei, és azok Transfermarkt szerinti értéke az UEFA Európa Liga főtábláján

  • Tottenham (angol) – hazai (786.50 millió euró, 2.)
  • Frankfurt (német) – idegenben (242.30 millió euró, 9.)
  • AZ Alkmaar (holland) – hazai (69.35 millió euró, 26.)
  • PAOK (görög) – idegenben (90.15 millió euró, 19.)
  • Nice (francia) – hazai (226.75 millió euró, 13.)
  • Dinamo Kijev  (ukrán) – idegenben (76.70 millió euró, 23.)
  • Malmö (svéd) – hazai (33.50 millió euró, 32.)
  • Anderlecht (belga) – idegenben (108.50 millió euró, 16.)

A Ferencvárosi Torna Club értékét 54.68 millió euróra becsüli a Transfermarkt, ezzel az AZ mögött a 27. a rangsorban.

Forrás: Fradi.hu

De mint tudjuk a pályán nem a pénz focizik, hanem a játékosok.

Az Európa-liga ligaszakaszának hivatalos játéknapjai:

1. forduló: szeptember 25/26.
2. forduló: október 3.
3. forduló: október 24.
4. forduló: november 7.
5. forduló: november 28.
6. forduló: december 12.
7. forduló: január 23.
8. forduló: január 30.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!