Vágólapra másolva!
Mint ismert, a magyar válogatott Szoboszlai Dominikkel felálló Liverpool nagyo könnyedén, 3-0-ra győzött a Manchester United otthonában a Premier League 3. fordulójában, vasárnap. Az MU holland trénerét nagyon megviselte az újabb pofon, és a meccs után úgy reagált az őt ért kritikákra, hogy nem ő Harry Potter, így varázslatot se várjanak tőle.

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik végig a pályán volt és a vendégek utolsó góljánál ő szolgálta ki Mohamed Szalah-t. 

Erik Ten Hag
Erik Ten Hag: Nem vagyok Harry Potter
Fotó: Paul ELLIS / AFP

A Liverpool három mérkőzést követően százszázalékos mérleggel, kapott gól nélkül áll, története során eddig kétszer volt képes erre a Premier League-ben.

A Manchester United három fordulót követően csak a 14. helyen áll a Premier League-ben, mindössze három pontot gyűjtött a megszerezhető kilencből. Az MU holland menedzsere, Erik Ten Hag azonban nem volt hajlandó elfogadni az eredmény negatív véleményeket, és mindenkit arra figyelmeztetett, hogy senki ne várjon el tőle varázslatot.

„Nem tudok varázsolni, nem vagyok Harry Potter” – mondta az edző. - Ezt el kell fogadniuk."

„Három játékosnak ez volt az első meccse a szezonban. Manuel Ugarte egy percet sem játszott, még javítani kell az erőnlétén, majd be kell építenünk a csapatba. Biztos vagyok benne, hogy tud majd segíteni, ez viszont néhány hétbe, talán egy hónapba is beletelik majd. És sok játékosnál ugyanez a helyzet" - tette hozzá Ten Hag.

Sokkal boldogabb lehet Szoboszlai Dominikék edzője, 

Arne Slot, a Liverpool új trénere ugyanis 1975 óta az első olyan vezetőedzője a klubnak, aki győzelemmel kezdett az ősi rivális ellen, 

idegenben ráadásul ez a bravúr csupán egy szakembernek, George Kaynek sikerült 1936-ban.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!