Vágólapra másolva!
Mint ismert, az újonc Nyíregyháza teltházas mérkőzésen 3-2-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának szombat este játszott keleti rangadóján. A találkozó után a hazai szurkolók és a játékosok hatalmas ünneplésbe kezdtek.

A szabolcsi vármegyeszékhely együttese több mint 25 év után győzte le hajdúsági riválisát az élvonalban, ráadásul a Nyíregyházának a mostani idényben ez volt a második diadala, amelyet öt nyeretlen bajnoki után aratott, így nem meglepő, hogy hatalmas volt a boldogság a lefújást követően.

Nyíregyháza Spartacus, foci
Nagy volt a boldogság Nyíregyházán 
Fotó: Nyíregyháza Spartacus

Együtt ünnepeltek a nyíregyházi játékosok és szurkolók

Nyíregyházán igazi fociláz volt, telt ház előtt ünnepelték a Debrecen elleni győzelmet:

A DVSC kispadján ez volt az első bajnoki mérkőzése Máté Csaba vezetőedzőnek, a bemutatkozás nem sikerült jól.

"Ennyi kapott góllal nehéz egy mérkőzést megnyerni. 

Olyan egyéni hibákat követtünk el, melyeket nem tudtunk kijavítani. Megértjük a szurkolók csalódottságát, mert tudjuk, hogy ez az év egyik legfontosabb mérkőzése volt.

 Igyekszünk javítani a következő találkozón" - monta Máté Csaba.

A Szpari beszámolója szerint Tímár Krisztián már sokkal boldogabban értékelt:

"Nagyon nehéz mérkőzés volt, mert rosszul alakult a találkozó eleje, és hátrányba kerültünk. De megmutatta a csapat, hogy 

van tartása, rátettünk még egy lapáttal, és örülök, hogy fordítani tudtunk. Több helyzetünk volt, és 3-1 után kontrából megszerezhettük volna a negyedik gólt is, és korábban eldönthettük volna a mérkőzést. Így sajnos izgulni kellett a végén, 

de ez egy olyan meccs volt, melyet mindenképp meg kellett nyernünk."

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!