A női Bundesliga 1. fordulójában, augusztus végén az előző idényben hatodik Bayer Leverkusen a szezont tavasszal kilencedikként záró Freiburg otthonában lépett pályára. A találkozót 3-2-re nyerte a vendég Leverkusen, amely csapatban a magyar védő, Turányi Lilla végig játszott. A győztes gólt a 88. percben büntetőből szerezte Kristin Kögel, de a találat szabálytalan körülmények között, egy bírói hiba után született, így a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) sportbírósága úgy döntött, hogy újra kell játszani a teljes mérkőzést.
Az említett tizenegyesnél az történt, hogy Kristin Kögel csak másodjára értékesítette a büntetőt, miután az első, kihagyott után újrarúgatta vele Theresa Hug játékvezető.
Ám a szabályok szerint Kögel nem lőhette volna újra a tizenegyest: fölé lőtte a labdát az első kísérleténél, így – az asszisztens jelzése alapján – a freiburgi kapus, Rafaela Borggräfe hiába mozdult el a gólvonalról, ez nem befolyásolta a lövést.
A szabálykönyv szerint ugyanis, ha a labda elkerüli a kaput, vagy visszapattan a kapufáról, akkor a büntetőt csak abban az esetben kell megismételni, ha a kapus szabálytalansága egyértelműen befolyásolta a rúgást végző játékost. Ez pedig nem történt így ebben az esetben, így a Freiburg fellebbezett, amit a DFB sportbírósága elfogadott.
„A sportbíróság véleménye szerint ezt a szabályt ebben az esetben figyelmen kívül hagyták. Tekintve, hogy mikor történt az eset, és mi lett a végeredmény,
ez a hiba nagy valószínűséggel befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét, így a fellebbezésnek helyt kellett adni”
– idézte a DFB közleményét a Kicker nevű német lap. Amennyiben a Leverkusen nem óvja meg a döntést 24 órán belül, akkor elkerülhetetlen lesz az újrajátszás, amelynek a pontos időpontját még nem határozták meg.
A második fordulóban a Leverkusen döntetlent játszott, míg a Freiburg győzött, így utóbbi csapat jelen állás szerint hibátlan a bajnokságban.