Vágólapra másolva!
Nincsenek jó napjai ifjabb Lisztes Krisztiánnak, aki a német Eintracht Frankfurt tartalékcsapatában, a negyedosztályban próbálja meg bizonyítani, hogy a klub jó vásárt csinált vele. Lisztest az Eintracht nem nevezte be az Európa-ligába sem, egy másik magyart azonban igen. Fenyő Noah tehát 18 évesen elérte azt, amire Lisztes még csak vágyakozik.

Ennél nagyobb pofont aligha kaphatott volna az egykori ferencvárosi játékos, akinek nincsenek könnyű napjai Németországban. Lisztes nagy reményekkel igazolt el a magyar bajnokcsapattól Frankfurtba, de a számításai egyelőre nem jöttek be. A német klub vezetése úgy döntött, hogy a magyar fiatal még nem alkalmas arra, hogy a Bundesliga I-ben játsszon, ezért az Eintracht tartalékcsapatához irányították őt. Ez az együttes a német negyedosztályban játszik, Lisztesnek itt kellene bizonyítania, hogy helye van az első csapatban.

Ezt sem lehet neki könnyű feldolgozni, azt meg pláne nem, hogy egy másik magyar, a 18 éves Fenyő Noah ott van a Frankfurt Európa-liga keretében. A német-magyar állampolgársággal rendelkező Fenyő Noah idén nyáron kapott profi szerződést a csapattól. A megállapodás két évre szól és azt a felek egy újabb évvel hosszabbíthatják meg.

Fenyő Noah Frankfurtban született, így lehet kettős állampolgár. Az elmúlt szezonban 2220 percet játszott a klub U19-es csapatában, amelynek kilenc meccsén ő volt a csapatkapitány. 26 meccsén két gólt rúgott és két gólpasszt is jegyzett. 

2025. január 23-án az Eintracht éppen a Ferencváros ellen játszik majd az Európa-liga alapszakaszában. Hogy Fenyő Noah ott lesz-e a német csapatban, azt nem tudni, az meg nagyon jó lenne, ha Lisztes addigra felverekedné magát az első csapat keretébe, bár - mivel az EL-sorozatra nem nevezték - a Fradi ellen amúgy sem játszhatna.

Abban is bízhatunk, hogy a Frankfurt tényleg lát benne fantáziát, mert ha nem, akkor nagyon nehéz dolga lesz Lisztesnek. Aknek az édesapja szintén Bundesliga-játékos volt, de az idősebb Lisztesnek nem kellett egy percet sem alacsonyabb osztályú csapatokban vergődnie. Igaz, ő kicsit idősebben és több felnőttidénnyel, valamint felnőtt válogatottsággal a háta mögött került ki Németországba.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!