Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott a 2024-25-ös Nemzetek Ligája A divíziójának kedden lejátszott mérkőzésén 0-0-s döntetlent játszott Bosznia-Hercegovina együttesével a budapesti Puskás Arénában. A magyar válogatott ezzel két forduló után a negyedik helyen áll a négyfős csoportjában.

Szombaton este, a németek otthonában súlyos, 5-0-s vereséggel kezdte a Nemzetek Ligája-sorozat új kiírását a magyar válogatott. Az A divízióba frissen feljutott Bosznia-Hercegovina szintén rosszul indított, az Európa-bajnokságról lemaradt együttes 5-2-re kapott ki Hollandia vendégeként – ez sorozatban a hetedik veresége volt a tavaly október óta pontszerzésre képtelen balkán együttesnek. A magyar és a bosnyák csapat szinte napra pontosan 17 év után mérkőzött meg ismét egymással, ezúttal a szinte telt házas Puskás Aréna gyepén. A korábbi négy egymás elleni találkozón két döntetlen mellett két magyar siker született, de a két csapat jelenlegi tagjaiból csak Edin Dzeko emlékezhet bármelyikre személyesen. Marco Rossi szövetségi kapitány a meccs előtt úgy nyilatkozott, a jövő miatt is egyértelműen a győzelem a cél, amely nem mellesleg a világbajnoki selejtezőkre történő első kalapos besorolás szempontjából is rendkívül fontos volt.

magyar válogatott, Magyarország, Bosznia-Hercegovina, Nemzetek Ligája, Puskás Aréna, vonulás, szurkoló
Szenzációs hangulatban vonultak a magyar válogatott szurkolói a Puskás Arénába a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-meccs előtt
Fotó: Csudai Sándor - Origo

A magyar válogatott kezdőcsapata Bosznia-Hercegovina ellen

Ahogyan azt Rossi megígérte, kedden este több, egészen pontosan öt helyen is változtatott a németek elleni kezdőhöz képest. A hazai pályán majdnem két éve veretlen magyar válogatott

Dibusz Dénes – Dárdai Márton, Orbán Willi, Botka Endre – Nagy Zsolt, Nikitscher Tamás, Schäfer András, Bolla Bendegúz – Szoboszlai Dominik, Sallai Roland – Varga Barnabás

felállásban lépett pályára, azaz a három nappal korábbi kezdőcsapatból a kapus Gulácsi Péter, a védő Balogh Botond, és három középpályás – Kerkez Milos, Nagy Ádám és Nego Loic – is kikerült. A bosnyákok szövetségi kapitánya, Sergej Barbarez a védelemben és a középpályán is kettőt-kettőt változtatott a hollandok elleni kezdőcsapatához képest.

Magyarország, Bosznia, Nemzetek Ligája, magyar válogatott, kezdőcsapat
A magyar válogatott kezdőcsapata Bosznia ellen
Fotó: Csudai Sándor -  Origo

Az első félidő eseményei

A magyar mellett a bosnyák szurkolók is már a meccs kezdete előtt gondoskodtak a jó hangulatról, a mérkőzés egészében talán még a megszokottnál is nagyobb szurkolást kaptak a csapatok – a vendégek olykor fáklyákkal, füsttel is. Komoly magyar mezőnyfölénnyel kezdődött a találkozó, az első percekben elvétve ért labdába Bosznia-Hercegovina, pláne az ellenfél térfelén. Ugyanakkor kapura lövés vagy helyzet sokáig egyik oldalon sem volt, a 12. percben egy gyenge bosnyák kísérlet volt az első ilyen. 

A hazaiak a 17. percben Varga Barnabás fejeséből veszélyeztettek először, 

majd a folytatásban újabb beadások után hördült fel a magyar közönség, de a vendégek védelme vagy éppen Nikola Vasilj kapus a helyén volt. 

Magyarország, Bosznia, Nemzetek Ligája, Varga Barnabás
Varga Barnabás előtt adódott az első magyar helyzet
Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 30. percben 22 méterről, kissé balról lőhetett szabadrúgást Szoboszlai Dominik, ám a reményteljes várakozás végén a szurkolók azt láthatták, hogy fölé száll a labda. Három perccel később Sallai Roland keresztlabdája után éles szögből Varga Barnabás veszélyeztetett, de a Bundesliga-újonc St. Pauli bosnyák kapusa védeni tudta a ferencvárosi csatár lövését. Újabb öt perc elteltével 

megint Vasilj mutatott be bravúrt, ezúttal Nagy Zsolt 20 méterről leadott kísérleténél. 

A nagy magyar nyomás így nem érett góllá a szünetig, a 9:2-es kapura lövési arány és a 61:39-es labdabirtoklási arány ellenére 0-0 volt az állás.

Magyarország, Bosznia, Nemzetek Ligája, magyar válogatott, Bolla Bendegúz
Bolla Bendegúz vezérletével a legtöbb magyar támadás a jobb oldalról indult
Fotó: Csudai Sándor - Origo

A második félidő eseményei

A bosnyákok egyet cseréltek a szünetben, a magyar válogatott változtatás nélkül folytatta a mérkőzést a második játékrészben. Ha nem is az első félidő végén látott fölényben kezdték a félidőt Szoboszlai Dominikék, de mindenképpen domináltak a fordulás után is. A társak leginkább Vargát keresték a labdával, ám a magyar center nem jutott hozzá a középre adásoknál. Boszniának szinte momentuma nem volt, a labdát is alig tudták megtartani a vendégek, de kaput eltaláló lövést magyar oldalon sem láthatott a közönség. Ez a 71. percben is maradt így, igaz, ekkor 

Szoboszlai megpattanó szabadrúgása után a felsőlécen csattant a labda.

Schafer András, Schäfer András
Schäfer András is kivette a részét a magyar támadásokból
Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 75. percben Bollát Csoboth Kevin váltotta, ez volt az első csere a magyar válogatottnál. Öt perccel később ijesztő jelenetsornak lehettek szemtanúi a szurkolók, egy szöglet után ugyanis Botka Endre és Orbán Willi úgy összefejelt, hogy előbbihez a mentősök is a pályára siettek, de végül a Fradi védője a saját lábán hagyta el a játékteret. Mellette Nagy Zsolt és Varga Barnabás fejezte be a meccset, Balogh Botond, Kerkez Milos és Ádám Martin érkeztek a helyeikre a 83. percben.

Magyarország szüntelenül támadott és dolgozta ki a helyzetet. A legnagyobb az volt, amikor 

a 89. percben Ádám Martin teljesen üresen maradva fejelte bele a labdát a bosnyák kapusba néhány méterről. 

Ám ez is kimaradt, a fölényben játszó magyar válogatottnak ezen a napon elöl semmi nem akart összejönni: 0-0 lett a mérkőzés vége. A csapat számára a Nemzetek Ligája október 11-én folytatódik, a harmadik fordulóban a csapat Hollandiát fogadja a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája, A divízió, 3-as csoport, 2. forduló:

Magyarország – Bosznia-Hercegovina 0-0
Puskás Aréna, jv.: Marco Guida (olasz)
gól: -

a csoport másik mérkőzésén:

Hollandia – Németország 2-2 (1-2)
gól: Reijnders (2.), Dumfries (51.), illetve Undav (38.), Kimmich (45+3.)

a csoport állása:

  1. Németország 4 pont (7-2), 2. Hollandia 4 (7-4), 3. Bosznia-Hercegovina 1 (2-5), 4. MAGYARORSZÁG 1 (0-5).

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!