Vágólapra másolva!
A Honvéd és a Vasas is hazai pályán győzött a labdarúgó NB II vasárnapi, hatodik fordulójában.

Az NB II 6. fordulója előtt az utolsó két helyen álló Budapest Honvéd és Mezőkövesd egymás ellen lépett pályára a Bozsik Arénában, a kispestiek pedig 2-1-es győzelemmel kerültek ki a kiesőzónából, miután már két góllal is vezettek az élvonalból tavasszal kiesett borsodiak ellen.

Budapest Honvéd, NB II, Sigér Ákos, Lőrinczy Attila
A Budapest Honvéd sorozatban három vereség után győzött ismét az NB II-ben
Fotó: honvedfc.hu

Újabb lehengerlő győzelmet aratott vendégként a Kazincbarcika, amely 7-0-ra diadalmaskodott a Tatabánya otthonában – elrontva ezzel a hazaiak bányásznapi ünnepségét. Erős Gábor együttese sorozatban a harmadik sikerét aratta, a mostanit megelőző legutóbbi idegenbeli fellépésén 5-0-ra ütötte ki a Budafokot.

A Vasas hátrányból fordított Angyalföldön az Ajka ellen, majd ugyan a vendégek kiegyenlítettek, a fővárosiak mégis meg tudták szerezni a három pontot.

Az éllovas Szentlőrinc korán emberhátrányba került, de így is legyőzte odahaza a Gyirmótot, ezzel megerősítette az első helyét a tabella élén. 

A BVSC a hosszabbításban kapott gólt Békéscsabán, de így is megőrizte a veretlenségét. Kisvárdán szintén egy hajrábeli gól döntött, Budafokon és Szegeden pedig döntetlent láthattak a nézők.

NB II, 6. forduló:

Opus Tigáz Tatabánya – Kolorcity Kazincbarcika SC 0-7 (0-5)
Budafoki MTE – HR-Rent Kozármisleny 1-1 (1-0)
Szentlőrinc SE – Gyirmót FC Győr 2-0 (0-0)
Vasas FC – FC Ajka 3-2 (0-1)
Kisvárda Master Good – Soroksár SC 2-1 (1-1)
Budapest Honvéd FC – Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (1-0)
Békéscsaba 1912 Előre – BVSC-Zugló 2-2 (0-1)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Aqvital FC Csákvár 2-2 (1-1)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!