Vágólapra másolva!
Első hallásra egészen hihetetlen eredmény született a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának péntek esti mérkőzésén. A Ferencváros Európa-liga ellenfele, a Nice ugyanis 8-0-ra győzte le a Saint-Étienne együttesét.

Az összecsapás már az első félidőben eldőlt, sőt, igazi gálát hozott.

Nice
A Nice meg sem állt nyolc gólig
Fotó: Christophe SIMON / AFP

A Nice kivégezte az újoncot

A Nice a 39. percben már hat góllal vezetett, többek között a csodatini, Youssoufa Moukoko két találatának köszönhetően.

Érdekesség, hogy a Fradi El-ellenfele az az első csapat, amely a 21. században a Ligue 1 első félidejében legalább hat gólt szerzett.

A második félidőben már nem tudta olyan ütemben termelni a gólokat a Nice, mint az elsőben, de még Diop és Rosario is betalált, így a Saint-Étienne 8-0-s pofonba szaladt bele. Ez az eredmény is jól mutatja, mennyire erős a hazai csapat, az FTC-nek jó lesz figyelnie majd. A Nice az újabb sikerével már az ötödik helyen áll a bajnokságban.

A Ferencváros október 24-én, a Groupama Arénában találkozik majd a Nice együttesével az Európa-ligában.

Ligue 1, 5. forduló
Nice-Saint-Étienne 8-0 (6-0)
G.: Batubinsika (4. - öngól), Ndombele (7.), Cho (24.), Moukoko (26., 39.), Guessand (37.), S. Diop (76.), Rosario (86. - 11-esből)

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!