A Liverpool szombat este a sereghajtó Wolverhampton otthonába látogatott és az első félidő végén szerzett vezetést Ibrahima Konaté fejesgóljával. A második játékrészben aztán éppen a francia védő hatalmas hibájából egyenlített a Wolves, de Mohamed Szalah büntetőjével gyorsan visszavette a vezetést Arne Slot együttese, amely 2-1-re nyert, ezzel pedig a tabella élére ugrott.
A mérkőzés után a vendégek játékosai nem kaptak túl magas pontszámot a teljesítményükre, a csapatból az argentin Alexis Mac Allistert (8 pont) látták a legjobbnak, a világbajnok középpályás játéka különösen a második félidőben volt kiemelkedő. A szezont remek formában kezdő Szoboszlai Dominik ezúttal 5 pontot kapott, a magyar válogatott csapatkapitánya az első félidőben balszerencsés is volt, amikor nem tudta gólra váltani a nagy helyzetét. A 23 éves klasszis végül 73 percet töltött a pályán.
A Liverpool kissé nehezen ugyan, de meg tudta nyerni a kiesőjelölt elleni bajnokiját, a Manchester City botlásának köszönhetően pedig hat forduló után 15 pontot gyűjtve vezeti a bajnokságot.