Vágólapra másolva!
A csakfoci.hu oldala írta meg csütörtökön késő délután, hogy szinte teljesen biztos abban, hogy az NB II-ben szereplő Vasasnak Pintér Attila lesz az új vezetőedzője.

Pintér utoljára 2022-ben ült kispadon, akkor a III. Kerületi TVE-t irányította a szakember. 

Az 58 éves edző korábban a Ferencváros mestere is volt, a 2003/2004-es idényben, azaz 20 éve bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet is ünnepelhetett a zöld-fehérekkel. A Ferencváros mellett edzőként a Győri ETO-val is felért a csúcsra az NB I-ben.

510259953
Pintér Attila magyar szövetségi kapitány is volt Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Egyébként egyszer már a Vasasnál is dolgozott vezetőedzőként, még a 2005/2006-os szezonban; nem mellesleg Angyalföldön focizik a fia, Pintér Filip is. A portál információi szerint a két fél már mindenben megegyezett egymással, sőt a csakfoci azt is tudni véli, hogy majd a szakmai stáb tagja lesz Farkas József segédedző is, aki a korábbi esztendőkben is állandó segítője volt az egykori szövetségi kapitánynak.

A Vasas hivatalos felületein egyelőre semmilyen hír nincs ezzel kapcsolatban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!