Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága eljárást indított a Zalaegerszeg tulajdonosa, Végh Gábor ellen, miután a sportvezető a Debrecen elleni vereség után élesen kritizálta a találkozó játékvezetőjét, Rúsz Mártont.

A labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójában a Debrecen hazai pályán 3-1-re legyőzte a Zalaegerszeg csapatát. A meccs után ZTE tulajdonosa, Végh Gábor markáns véleményt fogalmazott meg a Nemzeti Sportnak a játékvezetéssel kapcsolatban.

Régóta dolgozom a magyar futballban, érdeklődéssel nézem fiatal játékvezetőinket. Megdöbbentett a bajnokin Rúsz Márton ténykedése, aki az első perctől kezdve tudatosította, ezen a mérkőzésen a ZTE nem nyerhet”

 – mondta a Zalaegerszeg tulajdonosa.

Végh Gábor, a ZTE FC tulajondonosa
Fotó: Katona Tibor/zaol.hu

Végh Gábor kijelentése nem maradt következmények nélkül, ugyanis a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága a szeptember 4-i ülésén úgy határozott, hogy eljárást indít a ZTE FC vezetőjével, Végh Gáborral szemben a DVSC–ZTE mérkőzés után tett, a játékvezetéssel kapcsolatos nyilatkozata miatt.

A Zalaegerszeg eddig öt meccset játszott az NB I idei szezonjában, ezeken egy győzelem, egy döntetlen és három vereség a mérlege. Az eddig megszerzett négy ponttal Végh Gábor együttese ezzel a 10. helyről várhatja a folytatást a válogatott szünet után. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!