Vágólapra másolva!
Csütörtökön este a megújult Európa-liga második csoportmeccsén a Ferencváros a Tottenhamet fogadta. A rendkívül szoros mérkőzésen végül az angolok nyertek 2-1-re.

A találkozó első gólját Varga Barnabás szerezte, azonban a VAR közbeavatkozott és a rendszer szerint, ugyan csak centiméterekkel, de lesen volt a magyar válogatott támadó. Később aztán Varga újabb találatot szerzett, amit már nem vett el a bíró, de ez 2-0 után már csak a szépítésre volt elég. Két fordulót követően a Tottenham két győzelemmel, míg a Ferencváros két vereséggel áll, de még lesz hat mérkőzés, amikor javítani lehet majd ezen a mérlegen.

A lefújást követően az egyik legpatinásabb angol sportlap, a BBC Sport is értékelte a látottakat, és pontozta a focisták teljesítményét. A regnáló magyar bajnoknál Varga Barnabás kapta a legmagasabb pontszámot, szám szerint 5,41-et, míg a második legjobb Ramírez lett 5,21-gyel. A Tottenham oldaláról a legjobbnak Johnsont látták, 8,27-et kapott az angol lap munkatársaitól.

A harmadik körre október 24-én kerül sor, akkor az FTC otthon fogadja a francia Nice együttesét a Groupama Arénában. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!