Vágólapra másolva!
Finoman fogalmazva sem a legszebb napjait futja a Manchester United. Előbb vasárnap simán, 3-0-ra kikapott a Tottenham csapatától, majd csütörtökön este az Európa-ligában kétgólos előnyről sikerült mindössze döntetlent elérni a Porto ellen. A klubnál uralkodó állapotokról talán a legtöbbet a csapatkapitány, Bruno Fernandes viselkedése árulkodik.

Bruno Fernandes vasárnap a Tottenham elleni bajnoki rangadón 1-0-s hátrányban az első félidő végén kiállíttatta magát. Ez önmagában azért nagy hír, mert a portugál játékos eddigi 242 manchesteri tétmérkőzésén egyszer sem kapott piros lapot. 

Ugyanakkor a klub szerint túlzás volt az azonnali piros lap egy láthatóan ütemtévesztés utáni belépőt követően, ezért hétfőn fellebbezést nyújtott be, arra hivatkozva, hogy a játékvezető téves döntést hozott

Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) kedden pedig megerősítette, hogy hatályon kívül helyezte a döntést. A portugál futballista a hárommeccses eltiltás helyett így ott lehet az Aston Villa, a Brentford és a West Ham elleni bajnokikon is. 

Így lényegében azt is mondhatjuk, mégsem kapott piros lapot a sztár, de aztán jött a csütörtök este, és az első félidőben begyűjtött sárga lapra sikerült a meccs hajrájában még egyet kapni durvaságért, így újra a kiállítás keserű kenyerét kellett megenni Fernandesnek. 

A Unitednél jelenleg nem a legjobb a hangulat, két Európa-liga-meccsen mindössze két pontot gyűjtött az együttes, míg a Premier League-ben hat fordulót követően hét megszerzett ponttal csak a 13. a csapat. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!