Vágólapra másolva!
Még nem tudott az Eintracht Frankfurt első csapatának meccskeretébe bekerülni Lisztes Krisztián, ami miatt a 19 éves támadó folyamatosan a kritikák kereszttüzében van. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a múlt héten személyesen tárgyalt Németországban Lisztes helyzetéről.

Lisztes Krisztián a nyáron érkezett a Frankfurthoz, amely 4,5 millió eurót (1,7 milliárd forint) fizetett érte a Ferencvárosnak. A fiatal tehetség németországi szereplését mindenki bizakodva várta, a felkészülési szezonban egy meccsen szerepelhetett, azóta pedig a negyedosztályban szereplő tartalékcsapatban játszik. A helyzet annyira tarthatatlan és megalázó, hogy az MLSZ is próbál segíteni - írja a Metropol, amely a Frankfurter Rundschau alapján megírta, mi lehet a gond: A felkészülés során Lisztes gyorsan rájött, hogy mekkora ugrás számára egy európai topliga. A dinamizmus, a passzolás, a kreativitás és a befejezések terén mutatott kvalitásai hamar megmutatkoztak, és ugyan 19 éves létére már most is nagyon jó fizikummal rendelkezik, ám eddig hiányzott belőle a Bundesligához szükséges intenzitás.

Lisztes Krisztián
Lisztes Krisztiánnak egyelőre nem jut lehetőség Frankfurtban
Fotó: Instagram/eintrachtfrankfurt

Lisztes apró sérülésekkel is küszködik, emiatt nem tudott részt venni az U21-es magyar labdarúgó-válogatott utolsó Európa-bajnoki selejtezőin. Szélesi Zoltán, az U21 szövetségi kapitánya a múlt hét keddi, Belgium elleni idegenbeli bravúrgyőzelem (0-1) után nem hazarepült, hanem Frankfurtba utazott, hogy átbeszélje a német klubbal Lisztes helyzetét.

„A Magyar Labdarúgó-szövetség sportigazgatója, dr. Barczi Róbert és én voltunk a delegáció tagjai. Találkoztunk a Frankfurt sportigazgatójával, valamint a felnőttcsapat pályaedzőjével és erőnléti edzőjével. Szóba került Lisztes Krisztián is. Arról beszélgettünk, hogy miben tudjuk támogatni a játékost, hogyan tudunk együttműködni a Frankfurttal. Afelől érdeklődtünk, hogyan segíthetnénk a frankfurti beilleszkedését, a válogatott edzőtáboraiban mivel tudunk a leginkább hozzájárulni ahhoz, hogy mielőbb alkalmazkodjon a Bundesliga színvonalához. Nekünk, a Frankfurtnak és Lisztesnek is közös érdekünk, hogy minél hatékonyabban tudjunk együtt dolgozni, és a játékos mielőbb kiemelkedő teljesítményre tudja váltani a benne rejlő óriási potenciált” - mondta Szélesi.

Német sajtóhírek szerint elképzelhető, hogy a Frankfurt az elkövetkező hetekben úgy dönt, hogy a télen kölcsönadja majd a 19 éves futballistát.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!