Vágólapra másolva!
A BBC beszámolója szerint az Angol Labdarúgó-szövetség már tárgyal Thomas Tuchellel, hogy a német szakember legyen az angol válogatott szövetségi kapitánya.

Angliát egyelőre átmenetileg Lee Carsley vezeti, miután Gareth Southgate lemondott a Spanyolország elleni Európa-bajnoki döntős veresége után. Lee Carsley-t ideiglenesen bízták meg, hogy addig vezesse a csapatot, amíg meg nem találják Southgate állandó utódját, ráadásul az U21-esek korábbi edzője elmondta, reméli, hamarosan visszatér a fiatalokhoz.

A BBC két különböző forrásból úgy értesült, hogy Tuchellel már lezajlottak az első tárgyalások. Az egyik forrás szerint a megbeszélések előrehaladott állapotban vannak, és Tuchel tűnik most a befutónak a posztra.

1. FC Heidenheim - Bayern Munich
Thomas Tuchelt Lőw Zsolt is követheti az angol kispadra
Fotó: Tom Weller / DPA

A Manchester City menedzserét, Pep Guardiolát is megkeresték nyáron, de úgy tűnik, ő egyelőre a klubjára szeretne koncentrálni.

Tuchel májusban távozott a Bayern Münchentől, az követően, hogy a bajorok 2012 óta először nem tudták megnyerni a Bundesligát. Tuchel korábban a Mainzot, a Borussia Dortmundot és a Paris St-Germaint is irányította. Az 51 éves szakember 2021 januárja és 2022 szeptembere között a Chelsea menedzsere volt, Bajnokok Ligáját, klubvilágbajnokságot és Szuperkupát is nyert a csapatával. Tuchel mellett Párizsban, Londonban és Münchenben is ott volt Lőw Zsolt, aki minden bizonnyal újra követné korábbi főnökét.

Ha kinevezik, Tuchel lenne a harmadik nem brit szövetségi kapitánya az angol válogatottnak Sven-Göran Eriksson és Fabio Capello után. Southgate nyolc évet töltött Anglia élén, Sir Alf Ramsey mellett az egyetlen, aki nagy torna döntőjébe vezette a csapatot, a 2020-as és a 2024-es Eb-döntőt is elbukta.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!