Vágólapra másolva!
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette kedden délután 13.00-kor azt a keretet, amellyel nekivág majd októberben a Hollandia és Bosznia-Hercegovina elleni mérkőzéseknek.

A nemzeti tizenegy a Nemzetek Ligájának legmagasabb osztályában, az A divízióban szerepel, egy csoportban Németországgal, Hollandiával és Bosznia-Hercegovinával. 

Eddig két fordulót játszottak a csapatok, a mieink Németországtól kikaptak idegenben és a bosnyákokkal itthon gól nélküli döntetlent értek el. Október 11-én, pénteken először Hollandia látogat a Puskás Arénába, majd 14-én, hétfőn a magyar együttes utazik Bosznia-Hercegovinába. Mindkét találkozó majd este 20.45-kor kezdődik.

A szövetségi kapitány bejelentését követően elmondhatjuk, hogy újoncot is avat a válogatott, illetve némileg talán meglepő, hogy Gulácsi Péter nem lesz ott a keretben. Ezzel kapcsolatban Marco Rossi elmondta, hogy a játékos kérte, hogy ezúttal ne legyen a válogatottban, sem októberben, sem novemberben, mivel egy korábbi, súlyos sérüléséből nemrég épült fel és a klubcsapatában sok feladat hárult rá. Mindamellett Gulácsi biztosította Rossit és a stábját, hogy ha szükség lenne rá, akkor itt lesz majd a csapattal.

Lássuk, hogy az olasz-magyar szakember kikkel vág neki ennek a két mérkőzésnek:

Ahogy látható, Sallai Roland sérülése ellenére sem maradt ki a keretből, mint kiderült csak egy kisebb izomfáradással küszködik. Marco Rossi azt is elmondta, hogy Laczkó Zsolt távozott a válogatott stábjából, hogy a Budapest Honvéd vezetőedzője legyen, ezért a pályaedző helyére valószínűleg Szalai Ádám érkezik majd, de még nincsenek a tárgyalások lezárva.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!