Vágólapra másolva!
Máté Csaba edzői pályafutása Debrecenben legalább egy mérkőzésen át tart még, mert a DVSC vezetősége a szombati meccs után sem váltotta le, Máténak pedig - a jelek szerint - esze ágában nincs lemondani. Miért is tenné ezt Máté Csaba? Ha kirúgják, minden bizonnyal ki kell őt fizetni. Az edző tehát marad, a kérdés csak az, meddig?

Máté Csabát a szélesebb magyar sportközvélemény akkor ismerte meg igazán, amikor a Ferencváros labdarúgócsapatánál elküldték az orosz sztáredzőt, Sztanyiszlav Csercseszovot. Mindez 2023 nyarán történt, az edzőváltás oka pedig az volt, hogy a feröeri Klaksvik 3-0-s összesítéssel kiütötte a Bajnokok Ligája selejtezőjéből a Fradit. S ekkor érkezett a kispadra az addigi másodedző Máté Csaba.

Máté Csaba
Máté Csaba megbukott Debrecenben
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTVA 

Ez a kudarc annyira váratlanul érte a Ferencváros vezetőségét, hogy kénytelen volt házon belüli megoldás után nézni. Egy ilyen szintű csapatnak, mint a Fradi, nem könnyű keddről szerdára megfelelő edzőt találni.

A nemzetközileg is elismert Csercseszov távozása után az addigi segédedző, Máté Csaba ülhetett a kispadra. 

Az eredmények pedig jöttek, bár tegyünk ehhez gyorsan hozzá két dolgot.

  • 1: A Fradi nyári felkészítését, az edzőtábort Csercseszov vezényelte le, ám a Klaksvik elleni kiesés elsodorta az orosz mestert.
  • 2: A Ferencváros játékosállománya Magyarországon messze a legerősebb. A sportközhely és a sporthumor erre mondja azt, hogyha a nagymamám ülne a kispadon, a Fradi akkor is nyerne. Ez persze túlzás, de az tény, hogy Máté Csaba keze alatt nagyon erős keret dolgozott, azaz nem volt nehéz dolga sem az NB I-ben, sem a Konferencia Liga selejtezőjében.

Máté Csaba így tévesztett meg mindenkit

Nézzük akkor most azt a 10 mérkőzést, amelyen Máté ülhetett a Fradi kispadján. Először az NB I-es meccseket soroljuk, majd a Konferencia Liga selejtezőket.

NB I:

  • Fehérvár-Ferencváros 3-5
  • Ferencváros-Puskás Akadémia 1-2
  • Ferencváros-Paks 6-1
  • ZTE-Ferencváros 2-6

Konferencia Liga seletezők:

  • Ferencváros-Shamrock Rovers (ír) 4-0 és 2-0
  • Ferencváros-Hamrun (máltai) 2-1 és 6-1
  • Ferencváros-Zsalgirisz Kaunasz (litván) 4-0 és 3-0

Máté Csaba mérlege tehát 10 mérkőzésen 9 győzelem és 1 vereség, 39-9-es gólkülönséggel. Ugyanakkor ha megnézzük ezt a 10 meccset, akkor azért látható, hogy 

a Konferencia Ligában egyetlen komoly csapat sem állt a Fradi útjába. 

Az NB I-ben a rangadónak számító Puskás Akadémia elleni hazai meccset simán elveszítette (ahogy Fradi-szurkolók írták kommentekben: "Hornyák megette Mátét"), a Paks 6-1-es legyőzése lehet csak az a meccs, amelyet még komoly ellenfél ellen tudott megnyerni a Fradi. Ám a szurkolóknak imponált a Fradi látványos, gólerős játéka, mindezt pedig Máténak tulajdonították.

Hamrun Spartans v Ferencvaros - UEFA Europa Conference League
Máté Csaba itt még a Fradi edzőjeként 
Fotó: NurPhoto via AFP 

Mivel Máté Csaba kifelé (a közönség felé) szóló kommunikációjában mindig is ügyelt arra, hogy az emberek egy szimpatikus, szerény magyar edző képével szembesüljenek, a szurkolók egy része azonnal a tréner mellé állt. Amikor a FTC vezetősége úgy döntött, hogy nem Máté Csaba lesz a végleges megoldás, hanem a szerb Dejan Sztankovics, akkor az internetes fórumokonsokan értetlenkedtek. A döntés pillanatában sokan nem értették, miért nem kaphatta meg végleg a az edzői posztot Máté, a mostani, debreceni történésék azonban teljesen más megvilágításba helyezik a 2023 nyarán lezajlott eseményeket. Akik akkor nem értették, mi történik, most megkapták a választ.

Máté Csaba távozása után több klubbal is összehozták a nevét. 

Már elég volt annyi, hogy egy-egy meccsen felbukkanjon a lelátón, s rögtön elkezdődött a találgatás. Senki sem hitte, hogy egy évnek kell eltelnie ahhoz, hogy az edző az NB I-ben csapatot kapjon.

Végül a Debrecen vezetősége szavazott neki bizalmat azok után, hogy az 5. fordulóban a Loki 3-0-ra kikapott Újpesten. Ez volt a szerb Srdjan Blagojevics utolsó meccse a DVSC kispadján. A váltás azért volt meglepő, mert nagyon a bajnokság elején jártunk (a Debrecennek ekkor 4 pontja volt), ráadásul a szerbet az utóbbi évek legjobb edzőjének tartották Debrecenben. Blagojevics vezetésével a 2023-24-es szezonban a Debrecen az 5. helyen végzett. A hírek szerint a keménykezű szerb mester az edzések mennyiségében és a kemény munkában hitt, ez okozhatta a vesztét idén kora ősszel.

A 6. fordulóban a Debrecen hazai pályán 3-1-re verte a ZTE csapatát, ekkor megbízott edzőként Dombi Tibor ült a hazai csapat kispadján. Dombiról tudni lehet (többször nyilatkozta), egyáltalán nem fűti a vágy, hogy vezetőedzőként dolgozzon. Éppen ezért kellett új mester után nézni, s a választás Máté Csabára esett.

A ZTE legyőzése augusztus 31-én történt meg, Máté Csaba első meccse a Nyíregyháza ellen pedig 3 héttel később, szeptember 20-án jött. 

Magyarul az új edzőnek 3 hete volt arra, hogy felkészítse, megismerje a csapatát. 

Közben, szeptember 14-én a Magyar Kupában a Loki 4-0-ra verte meg az NB II-es Békéscsabát, ez volt Máté első meccse a debreceni kispadon. Mindenki a jó folytatásban bízott, ám ami ezek után az NB I-ben következett, az maga volt a rémálom.

  • 7. forduló: Nyíregyháza-Debrecen 3-2
  • 8. forduló: Debrecen-MTK 2-3
  • 9. forduló: Puskás Akadémia-Debercen 1-0
  • 10. forduló: Debrecen-Paks 0-5

Nyíregyházán a legnagyobb kelet-magyarországi rangadón 1-0-ra még a Debrecen vezetett, onnan azonban sorozatban kapott három gólt a Loki és a végén csak szépíteni tudott. Az MTK háromszor is vezetett Debrecenben, a hazai csapat kétszer egyenlített, de harmadszor már nem tudott. Felcsúton már-már zsebben érezhettek 1 pontot, de a 89. percben Wojciech a Puskás győztes gólját szerezte, így jött sorozatban a harmadik vereség. Ez volt az a mérkőzés, 

amelyen Máté - még 0-0-ás állásnál -  lecserélte a DVSC ikonját, a csapatkapitányt, Dzsudzsák Balázst.

 

Máté Csaba lecserélte Dzsudzsák Balázst a Puskás Akadémia elleni meccsen

Ezek után újabb két hetes bajnoki szünet következett, 

Máté Csaba tehát ismét lehetőséget kapott arra, hogy ráncba szedje csapatát. 

Ez azonban nem sikerült neki, mert a Paks szombaton 5-0-ra legázolta a teljesen szétesett Lokit. Bognár György csapata szinte tetszés szerint rúgta a gólokat. Ha a debreceni kapuban nem Megyeri Balázs véd, akkor a tolnaiak egészen biztosan nem állnak meg 5 rúgott gólnál. 

Először nézzük meg ennek a borzalmas 0-5-nek a helyi hatásait. A feldühödött közönség (Megyeri Balázs meccs utáni nyilatkozatában utalt arra, hogy csoda, ha még egyáltalán valaki kimegy a Loki mérkőzéseire) már a találkozó közben ócsárolta az edzőt és a csapatot. A lefújás után a B-közép magához rendelte a debreceni játékosokat és levetette velük a mezt, miközben a dühös drukkerek egy része sörrel locsolta Dzsudzsákékat. (A mez levetetése amúgy egy magyar specialitás, külföldön nem nagyon látunk ilyet, de legalább most a mezek jótékonysági árverésen kerülnek kalapács alá.) 

KOVÁCSIK Ádám; ÖTVÖS Bence
A debreceni közönség levetette a mezeket Dzsudzsák Balázsékról
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

A feszültséget jól jelezte, hogy miközben a kapus, Megyeri Balázs az M4 Sportnak nyilatkozott, Dzsudzsák Balázs magából kikelve ordított az öltözőfolyosón, hogy az egész csapat azonnal menjen ki a közönség elé és ne a tévének nyilatkozzanak. E robbanásközeli állapotban Máté Csaba meglepően nyugodt hangnemben nyilatkozott. Ám akik azt várták, hogy esetleg már a nagy nyilvánosság előtt lemond, csalódniuk kellett. Utaltunk már arra, hogy ez miért nem következett be, tegyük ehhez azt is hozzá, hogy a Máté Csaba vezette szakmai stábban az edző fia, Máté Roland is dolgozik, így az apa lemondása a fiát is közvetlenül érintette volna. 

A lemondás helyett Máté ebben a helyzetben is megengedett egy oldalvágást a Fradinak, s emlékeztetett mindenkit, hogy ő volt az az edző, akit 9 győzelem ellenére rúgtak ki 

(bár Máté Csaba nem említett csapatnevet, mindenki tudta, kiről van szó.)

Ám ennek a 0-5-nek és a Debrecen sorozatos 4 vereségének már nem csak a cívisvárosban vannak hatásai. A szurkolói megnyilvánulásokat figyelve ma már nagyon kevesen vannak azok, akik "csodaedzőnek" tartják Mátét. A vélemények többségét gúnyos köntösbe csomagolják, sokan csak nevetnek az általuk bójatologatónak nevezett Mátén, s egyre kevesebben vannak olyanok, akik kitartanak mellette. Akár a Facebookon, akár a Nemzeti Sportban megjelent kommenteket olvasva a verdikt egyértelmű: 

ez a feladat meghaladja Máté Csaba képességeit, az edző megbukott a Loki kispadján. S mindezt már azok a Fradi-szurkolók is elismerik, akik korábban hitet tettek Máté Csaba mellett. 

Sokan fogják a fejüket, mert bedőltek annak az eredménysornak, amelyet Máté a Ferencvárossal produkált, s azt is egyre többen ismerik el, hogy 

nagy hiba lett volna őt az FTC kispadján véglegesíteni.

A Debrecennek a folytatásban három idegenbeli meccse következik. Az NB I első szakaszának zárásaként a Fehérvár elleni összecsapás igazi kiesési rangadónak számít, főleg azok után, hogy a Fehérvár 2-0-s vereséget szenvedett a Fraditól. A Magyar Kupában október 30-án Mezőkövesden, a most NB II-es csapat otthonában játszik a Loki, majd ezt követi a Ferencváros elleni újabb idegenbeli meccs az NB I-ben. Elnézve a Loki jelenlegi állapotát, csoda lenne, ha most kezdődne meg a felemelkedés. A Debrecen a 10. forduló után mindenképpen a kieső, 11. helyen marad a táblázaton. Bár a Paks elleni 0-5 után nem történt meg az edzőváltás, nem lennénk meglepve, ha az egy hét múlva esedékes Fehérvár elleni mérkőzésen már nem Máté Csaba ülne a kispadon.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!