Vágólapra másolva!
56 éves korában meghalt a korábbi brazil válogatott focista, Zé Carlos, aki ott volt az 1998-as franciaországi világbajnokságon is, ahol a brazil csapat a döntőben kapott ki a házigazda franciáktól.

A korábbi brazil hátvéd, Zé Carlos halálhírét egykori klubja, a Sao Paulo jelentette be. A klub nem közölte a halál okát, de brazil sajtóhírek szerint szívprobléma okozhatta a halálát. „A Sao Paulo FC nagy fájdalommal jelenti be José Carlos de Almeida, azaz Zé Carlos halálát” - áll a klub közleményében, ahol 1997 és 2000 között játszott. Zé Carlos még újonc volt, amikor Flavio Conceicao helyére bekerült az 1998-as világbajnoki keretbe.

Zé Carlos egyetlen válogatott meccsén a hollandok elleni világbajnoki elődöntőben
Fotó: Rabih MOGHRABI / AFP

A csoportkörben, a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben is a cserepadon kapott helyet, egyetlen válogatott meccsét a hollandok elleni elődöntőben játszotta, amit tizenegyesekkel nyertek meg a brazilok. Akkor az eltiltott Cafu helyén szerepelt. A franciáktól elszenvedett 3-0-s vereség alkalmával a döntőben újra a kispadon ült.

Zé Carlos egész pályafutása során Brazíliában focizott, rengeteg klubcsapatban megfordult, 2005-ben vonult vissza.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!