Vágólapra másolva!
Harmincöt éves korában meghalt a 28-szoros marokkói válogatott focista, Abdelaziz Barrada. A sajtóhírek szerint szívrohamot kapott.

A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint 35 éves korában meghalt Abdelaziz Barrada, aki korábban a PSG-ben, a Marseille-ben és a Getafében is megfordult.

FOOTBALL - FRENCH CHAMP - L1 - MARSEILLE v PARIS SG, Meghalt Abdelaziz Barrada
Meghalt Abdelaziz Barrada
Fotó: PHILIPPE LAURENSON / BLUEPIX / DPPI via AFP

Meghalt Abdelaziz Barrada

A tragikus hírt a Marokkói Labdarúgó-szövetség is megerősítette. 

Az egykori 35 éves középpályás - aki 2021-ben vonult vissza -, a sajtóhírek szerint szívrohamban halt meg.

Barrada Franciaországban született, és a PSG ifjúsági csapatában kezdett játszani, mielőtt 2010-ben a Getafe együtteséhez igazolt, ahol egy évbe tellett, hogy az első csapatba kerüljön. Ott két szezont töltött el a legjobbak között, debütált az Európa-ligában is, mielőtt 2013-ban Al Jazirához került. 2014-ben visszatért Franciaországba a Marseille-hez.

A marokkói válogatottban 28 mérkőzést játszott, négy gólt lőtt. Részt vett a 2012-es londoni olimpián, majd a 2013-as Afrika-kupán, mely során két gólpasszt is adott.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!