Vágólapra másolva!
Kylian Mbappé és barátai a múlt héten két napra Svédországba látogattak. A francia és kísérete többek között a stockholmi Chez Jolie étteremben járt csütörtökön este, majd a Stureplanon található nightclubba látogatott el, ahol több emberrel is találkozott. Az Aftonbladet most arról számolt be, hogy a rendőrség nemi erőszak miatt nyomoz a társaság távozását követően.

Az Aftonbladet forrásai szerint a bűncselekményt csütörtökön követhették el Stockholm központjában. Hétfőn rendőrök és technikusok voltak a helyszínen, abban a stockholmi szállodában, ahol a sztár és kísérete megszállt a látogatása alatt. A Real Madrid játékosa és barátai péntek délután szálltak fel Brommáról. Az Aftonbladet forrásai szerint a bejelentést múlt szombaton vette fel a rendőrség, miután a nő egészségügyi ellátást kért. A nyomozást vezető ügyész egyelőre nem kíván bővebben nyilatkozni az ügyről.

A felperes ügyvédje az Aftonbladetnek küldött e-mailben azt írja: „Jelenleg nem tudok semmit sem kommentálni”. Miután az Aftonbladet írt a rendőrségi nyomozásról, a francia média is beszámolt ugyanerről, ami Mbappéhoz is eljutott. „Fake news!!!!” , írja Mbappé az X-en (azaz hazugság!) , ahol megoszt egy linket az RMC Sport cikkére hivatkozva.  A francia játékos 55 millió eurós ki nem fizetett bére miatt van vitában korábbi klubjával, a Paris Saint-Germainnel. Mbappé és a PSG kedden találkozik az LFP fellebbviteli bizottságában. 

Ez már annyira kiszámíthatóvá vált. Egy nappal a meghallgatás előtt mintha véletlenül történne, ugye?

írja Mbappé, és egy „kacsintó emojival” fejezi be a posztját.

Bruno Génésio
Bruno Génésio csodát tett a Real Madrid ellen
Fotó: AFP / AFP or licensors/Real Madrid's French forward #09 Kylian Mbappe greets Lille's French head coach Bruno Genesio after the UEFA Champions League football match between Lille LOSC and Real Madrid at the Pierre Mauroy Stadium in Villeneuve-d'Ascq, northern France, on October 2, 2024. (Photo by FRANCK FIFE / AFP)

Hétfő este Kylian Mbappé képviselői az AFP hírügynökségnek adott nyilatkozatukban közölték, határozottan elhatárolódnak, és az Aftonbladet információit „rágalmazó pletykának” tekintik, és megteszik az intézkedéseket. 

„Ezek az állítások teljesen hamisak és felelőtlenek, terjesztésük elfogadhatatlan” 

- áll az AFP-nek küldött közleményben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!