Vágólapra másolva!
A Tottenham Hotspur kétgólos előnyről 3-2-re kikapott a Brighton otthonában a Premier League hetedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

A londoni sztárcsapatban megszakítás nélkül a hatodik tétmérkőzésén volt eredményes Brennan Johnson, aki csütörtökön a Ferencváros otthonában is betalált az Európa-ligában. A klub színeiben ilyen sorozata legutóbb 2019-ben Harry Kane-nek volt - írta meg az MTI.

Johnson után Maddison is betalált az első félidő végén, ekkor még úgy tűnt, simán megnyeri idegenbeli bajnokiját a Spurs, ám a második játékrészben jött a nagy fordulat.

Tottenham Hotspur
Óriásit bukott a Tottenham, kétgólos előnyről kapott ki
Fotó: AFP (Photo by Glyn KIRK / AFP) 

A szünet után Minteh, Rutter és Welbeck góljaival pillanatok alatt fordított a Brighton, a 66. percben már 3-2-es hazai vezetés állt az eredményjelzőn, ez pedig a későbbiekben már nem változott.

Sikerének köszönhetően a hazai csapat a 6. helyre jött fel a tabellán, a Spurs viszont csak a 9. helyen áll.

Premier League, 7. forduló:

Brighton-Tottenham Hotspur 3-2 (0-2)

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!