Vágólapra másolva!
Nehéz hónapokat él át az osztrák futballsztár, David Alaba, aki még tavaly decemberben sérült meg, majd a nyári Európa-bajokságon sem szerepelhetett, végül arról írtak, hogy idén már nem léphet pályára.

A héten már olyan vad találgatások láttak napvilágot Spanyolországban, miszerint a Real Madrid klasszisa már soha többet nem focizhat majd. Több spanyol hírforrás is bennfentesekre hivatkozva arról írt, hogy Alaba karrierje veszélyben van, miután a térde nem akar rendbe jönni a tavaly elszenvedett keresztszalag-szakadása után.

Real Betis v Real Madrid CF - LaLiga EA Sports
Alaba visszatérésére még várni kell
Fotó: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto

Az Alabához közel állók az osztrák ORF-nek nyilatkozva arról beszéltek, hogy nem ennyire drámai a helyzet. A spanyol Onda Cero rádióállomás egyik műsorában arról beszélgettek, hogy a Bajnokok Ligája-győztes csapatnál már Alaba utódját keresik, hiszen nem számítanak a visszatérésére. Alaba térde olyan súlyosan megsérült, hogy drámaian leépült a porc, a csontok pedig egymáshoz dörzsölődnek, ami minden edzés után fájdalmat okoz a focistának.

Az ORF információi szerint Alabát meglepték a spanyol hírek, hiszen az orvosok és a terapeuták is elégedettek a rehabilitációjával, ami azért nem nevezhető gyorsnak, hiszen 2023. december 17-én, a Villarreal elleni mérkőzésen szenvedett sérülést. A 32 éves játékos azóta küzd a visszatérésért.

„Ez egy hosszú folyamat. Türelmesnek és mentálisan erősnek kell lennem. De hétről hétre egyre jobb vagyok. Egyre közelebb kerülök a célomhoz'” – mondta nemrég Alaba még október elején és az osztrák válogatott szövetségi kapitánya, Ralf Rangnick is arról beszélt, hogy a világbajnoki selejtezőkön már számítana a 105-szörös válogatott játékosra.

 


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!