Vágólapra másolva!
Londonban, az Arsenal otthonában lép pályára vasárnap a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool az angol labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának rangadóján.

A Manchester City szombati sikerével páholyból figyelheti a második helyezett Liverpool és a negyedik Arsenal csatáját. A két együttes hét közben egyaránt szűk, 1-0-s Bajnokok Ligája-sikerrel hangolt a mérkőzésre, amelyet a Liverpool várhat tehát kedvezőbb helyzetből. Arne Slot csapata jobb előjelekkel készülhet, ugyanis nincs komoly sérültje a csapatnak.

szoboszlai dominik
Szoboszlai Dominik első londoni meccsére készül az Arsenal ellen
Fotó: AFP/Ulrik Pedersen/NurPhoto

A túloldalon Mikel Artetának több sérültje, illetve a védelem egyik oszlopa, a francia William Saliba személyében eltiltottja is van: a hátvédet múlt szombaton, a Kerkez Milosék otthonában, Bournemouthban 2-0-ra elveszített találkozón állították ki. Arteta várhatóan nem számíthat Bukayo Sakára és a Sahtar Donyeck elleni BL-meccsen a térdét fájlaló Riccardo Calafiorira sem, ugyanakkor többhetes kihagyás után Martin Ödegaard játékára már van esély.

 

Egy elmaradt piros lap miatt dühöngtek a londoniak

Érdekesség, hogy Szoboszlai Dominik eddig csak egyszer lépett pályára az Arsenal ellen, méghozzá tavaly szeptemberben haza pályán, amikor 1-1-es döntetlen született, így ez lesz az első meccse az Emirates-ben. Az előző szezonban 3-1-re nyert az Arsenal, de az FA-kupában a Liverpool jutott tovább Londonban, de sérülés miatt mindkét meccset kihagyta Szoboszlai.

A londoni szurkolók elég sokat foglalkoztak Szoboszlaival, miután a Nottingham Forest elleni, eddigi egyetlen bajnoki veresége után a Liverpoolnál egy elmaradt pirosat reklamáltak. Az Arsenal drukkerei szerint 

Szoboszlai ugyanúgy kiállítást érdemelt volna a meccsen, mint nemrég Declan Rice.

Szoboszlainak már volt egy sárga lapja, amit a 86. percben kapott, majd ezután, már a hosszabbításban ment a labda után a jobb szélen, szabálytalankodott az egyik Nottingham-játékos, a gólszerző Callum Hudson-Odoi ellen, aki elesett, a játékvezető lefújta az akciót, de a magyar középpályás tovább futott, majd középre lőtte a labdát a sípszó után, amikor a többiek már le is álltak. Az Arsenal-drukkerek ezen a jeleneten akadtak fenn, és teleszórták az X-et azzal, hogy Szoboszlai második sárgát, egyúttal pirosat érdemelt volna ezért.

Felháborodásukat az táplálta, hogy az Arsenal angol válogatott középpályása, Declan Rice korábban hasonló szituációban jutott a kiállítás sorsára. Kérdés, hogy a londoni szurkolók neheztelnek-e ezért majd a magyar játékosra, talán nem.

A két csapatnak ez lesz a 195. egymás elleni bajnokija, az örökmérleg 65 Arsenal-győzelem és 52 döntetlen mellett 77 Liverpool-siker. A meccs 17.30-kor kezdődik majd.

 

Szoboszlai felkészülési meccsen is szerepelt az Arsenal ellen nyáron:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!