Vágólapra másolva!
A Premier League (PL) nyolcadik fordulójának rangadóját a Liverpool vívta a Chelsea csapatával, Kerkez Milosék csodát tettek az Arsenal ellen, már csak a Manchester City őrzi a veretlenségét a bajnokságban és meglepő dolgot tett a Manchester United. Körkép a szigetországból a hétvégi események után.

A szombati nap délutáni mérkőzésein némi iróniával kiegészítve azt mondhatnánk, hogy a legnagyobb meglepetést a Manchester United okozta, miután 2-1-re legyőzte a Brentfordot és ezzel egyrészt megelőzte a tabellán, így már a 12. helyen áll, másrészt bő egy hónapot követően tudott nyerni Ten Hag együttese a PL-ben. A találkozó egyébként nem indult jól a hazai pályán futballozó Vörös Ördögöknek, mert az első félidő ráadásának ötödik percében a vendégek szereztek vezetést. Azonban a szünetet követően szinte egyből egyenlített az United, majd az első óra végén belőtték a második, mint kiderült, győztes gólt. 

A hét hatodik napjának záró meccsén az idei kiírásban még veretlen Arsenal volt Kerkez Milosék, azaz a Bournemouth vendége. Itt az első igazán érdekes esemény a 30. percben következett, amikor a játékvezető kiállította a vendégektől William Salibát. Ezzel tíz emberre fogyatkoztak egy órával a lefújás előtt a londoniak, plusz Saliba összességében a 157. mérkőzésén (a top öt bajnokságot figyelembe véve) először kapott piros lapot. Ez természetesen egyben az első piros lapja is volt az Arsenalban az összes, bajnokságban játszott 93 mérkőzésén. 

Innentől rendkívül nehéz dolga volt a vendégeknek, akik még így is szerezhettek volna gólt, azonban Kerkezék szombaton lehúzták a kapu előtt a rolót, a fiatal magyar hátvéd volt csapata egyik legjobbja a találkozón. Rajta kívül még a két gólszerzőt is említhetnénk, ugyanis alig tíz perc alatt, a 70. és a 80. perc között Christie és Kluivert is betalált, és ezzel 2-0-ra verték az Arsenalt, ami így elveszítette a veretlenségét a szezonban.

A szombati nap kapcsán még két dolgot emelhetünk ki, egyrészt nem unatkoztak a bírók, a hét meccsen öt piros lapot is kiosztottak, másrészt a Southamptonnak sikerült elkövetnie azt a "bravúrt", hogy hazai pályán kétgólos előnyről elbukja 3-2-re a mérkőzését a Leicester ellen, ráadásul a mindent eldöntő harmadik találat a 98. percben esett. 

Vasárnap két összecsapást rendeztek, mindkettőnek megvolt a maga tétje. A Manchester City egyedüli, még veretlen csapatként látogatott a Wolves otthonába és hamar hátrányba is került, de aztán bő fél órát követően 1-1-re egalizálta az állást. Sokáig úgy tűnt, ez marad a vége, bár a forgatókönyv mindenkinek ismerős lehetett, a City elképesztő, 78%-os labdabirtoklási fölénnyel gyakorlatilag felborította a pályát és a 95. percben, akárcsak szeptemberben az Arsenal ellen a 98.-ban, Stones jött, látott, gólt szerzett és a csapata az utolsó pillanatban győzött (jó, a londoniak ellen ez egy 2-2-re volt elég). 

Majd következett a várva várt rangadó, a Liverpool a Chelsea-t fogadta. A mérkőzésen végig pályán volt a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik, de ez a 90 perc nem róla, hanem a vörösök támadójáról, Mohamed Salahról szólt. Az egyiptomi csatár nemcsak gólt lőtt, hanem gólpasszt is adott, ezzel pedig a Liverpool összességében 2-1-re legyőzte a kékeket, és továbbra is vezeti a bajnokságot a Manchester City előtt egy ponttal. 

Salah kapcsán mindenképpen ki kell emelni, hogy 34 Premier League-mérkőzésen szerzett gólt és asszisztot, ennél csak Wayne Rooney tudott több mérkőzésen betalálni és asszisztálni a liga történetében (36). 

Azonban Salah ellentétben Rooney-val még aktív, így akár meg is döntheti ezt a hihetetlen rekordot.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!