Vágólapra másolva!
Napra pontosan 10 éve, 2014. október 23-án a Tottenham az Asteras Tripoli elleni Európa Liga-mérkőzés utolsó perceire kapus nélkül maradt, miután Hugo Llorist kiállították, és a londoniak mindhárom cseréje bevetésre került. Ekkor kényszerűségből a csapat csatára, Harry Kane állt be a kapuba.

Nos, a találkozóból már nem sok volt vissza, miután Llorist a 87. percben küldték le a pályáról. Akkor még csak hármat lehetett egy mérkőzésen cserélni, és ekkorra a Tottenham már mindegyik lehetőségét elhasználta. Így nem maradt más opció, mint egy mezőnyjátékost odállítani a gólvonalra. 

Harry Kane lett a kiválasztott, ekkorra a válogatott támadó már három gólt szerzett az összecsapáson, csapata összességében 5-0-ra vezetett és a vendégek pedig veszélyes helyről végezhettek el egy szabadrúgást. Jerónimo Barrales pedig nem hibázott és Kane ügyetlenségét is kihasználva belőtte a szépítő találatot.

Végül ez is maradt a végeredmény, a Tottenham 5-1-re győzött hazai pályán, Kane mesterhármasa mellett egy kapott góllal fejezte be a mérkőzést.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!