Vágólapra másolva!
A Ferencváros csütörtök este az Olimpiakosz otthonában lép pályára a Konferencia-liga rájátszásának első körében. A görög sztárcsapat korábbi magyar kapusa, Megyeri Balázs Dejan Sztankovics együttesének továbbjutását várja.

A DVSC kapusa, Megyeri Balázs remekül ismeri a görög klubot, amelyben 2010-től öt éven át futballozott. A 33 éves játékos öt bajnoki címet és három Görög Kupát nyert az Olimpiakosz színeiben, ugyanakkor a Ferencvároshoz is kötődik, hiszen a Fradiban nevelkedett. Megyeri szerint a görög együttesnél óriási káosz uralkodik jelenleg, ezért úgy gondolja, hogy a magyar bajnok esélyesebb a továbbjutásra.

MEGYERI Balázs
A Debrecen kapusa, Megyeri Balázs a Ferencváros továbbjutását várja
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Pokoli hangulatot és Fradi-továbbjutást vár Megyeri Balázs

Úgy gondolom, kiegyenlítettek az erőviszonyok, bár ha azt veszem, hogy manapság milyen káosz uralkodik az Olimpiakosznál, mégis inkább azt mondhatom, hogy a Fradi az esélyesebb a továbbjutásra.

Ám hangsúlyozni szeretném, hogy a görög rekordbajnok nagyon jól igazolt a télen, komoly játékosokkal erősödött. A napokban szerződtette a spanyol Jose Luis Mendilibart, akit nem kell bemutatni, hiszen Európa-Liga-győztes tréner" - árulta el a DVSC kapusa, aki szerint Athénban pokoli hangulatra számíthat a magyar bajnok, amely akár előnyt is kovácsolhat ebből a helyzetből, hiszen a görög csapaton hatalmas nyomás lesz, mert már csak egy jó nemzetközi szereplés menheti meg a szezonját.

"Még mindig kötődöm a Ferencvároshoz. De ha nem így lenne, akkor is a magyar csapat továbbjutásában reménykednék. 

Úgy hiszem, szoros küzdelemben ugyan, de meglesz a továbbjutás. Kell az újabb siker a magyar focinak!" -

mondta a Metropolnak Megyeri Balázs.

Kapcsolódó cikkeink

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!