Vágólapra másolva!
Múlt hét csütörtök este a Sao Paulo-Nacional (2-0) Libertadores-kupa nyolcaddöntő visszavágóján a második félidő elején csereként beálló Juan Izquierdo a 85. percben összeesett a pályán, ahol azonnal elkezdték az ellátását, majd kórházba szállították. Ma éjszaka azonban érkezett a tragikus hír, a klubja bejelentette, hogy a játékos feladta a küzdelmet, és életét vesztette.

Juan Izquierdo szívritmuszavar miatt ájult el a pályán, majd mire a kórházba értek vele, újra kellett éleszteni. 

Juan Izquierdo
Meghalt a Nacional játékosa, Juan Izquierdo 
Fotó: Nelson ALMEIDA / AFP

Ezt követően sajnos már nem érkeztek jó hírek az állapotával kapcsolatban, 

az intenzív osztályon ápolták, és arról számoltak be az orvosok, hogy agykárosodást is szenvedett.

A 27 éves Izquierdo sajnos ma hajnalban a kórházban életét vesztette, minderről a klubja, az uruguayi Nacioan számolt be.

"A legmélyebb fájdalommal a szívünkben a National Football Club bejelenti szeretett játékosunk, Juan Izquierdo halálát. Őszinte részvétünket fejezzük ki családjának, barátainak, kollégáinak és hozzátartozóinak. Az egész Nacional gyászolja pótolhatatlan veszteségét. Juan, örökké velünk maradsz" - írta a Nacional a közösségi oldalán.

A montevideói születésű Izquierdo 2018-ban debütált a Cerro színeiben. 2019 februárjában átigazolt a Penarolhoz, majd tizenegy hónappal később aláírt a Montevideo Wanderershez. Egy rövid mexikói kitérőt követően ismét visszatért a Wanderershez. 2022-ben került Nacionalhoz, majd a montevideói Liverpoolnál töltött év után idén januárban tért vissza a klubjához. Kétszeres uruguayi bajnok volt, a Nacionallal 2022-ben, a Liverpoollal tavaly ért fel a csúcsra.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!