Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz első fordulójának rangadóján a Manchester City gól nélküli döntetlent játszott az Interrel. A meccs után az interneten futótűzként kezdett el terjedni az a jelenet, amely Erling Haaland és Francesco Acerbi között játszódott le.

A Manchester City hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az Inter ellen, az angolok norvég sztárcsatára, Erling Haaland csak szenvedett a védők gyűrűjében. A Premier League-ben az első négy fordulóban már 9 gólnál járó klasszis a milánói csapat ellen a 2023-as BL-döntőben sem tudott a kapuba találni, azt a finálét Rodri gólja döntötte el a City javára.

A szerda esti mérkőzésen a Haalandot a pályáról szinte leradírozó Francesco Acerbi remekelt, az Inter védője a lefújást követően váltott is néhány szót a norvég támadóval. Az olasz hátvéd azzal cukkolta riválisát, hogy nem egy, hanem egyenesen két mezt szeretne tőle elkérni. 

"Kettőt? Na, menj a p.csába!"

- reagált a kérésre Haaland, majd a két focista nevetve ölelte meg egymást.

A Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában a City a Slovan Bratislava otthonában javíthat, az Inter pedig a Crvena zvezdát fogadja majd.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!