Vágólapra másolva!
A Bundesliga 2-ben szereplő Hertha BSC futballistája, Derry Scherhant az előző idényben 31 meccsen léphetett pályára Dárdai Pál irányítása alatt, ám legutóbbi nyilatkozatában a 21 éves játékos a magyar edzőt bírálta.

A 21 éves, német utánpótlás-válogatott támadó a 2023/2024-es idényben 31 mérkőzésen léphetett pályára Dárdai Pál irányítása alatt a Hertha csapatában, ezeken összesen két gólt szerzett. Scherhant a mostani szezonban hét meccsen már háromszor volt eredményes, és úgy gondolja, formajavulásában nagy szerepet játszott, hogy már nem a magyar szakember az edzője.

Az előző évben csalódott voltam. Alig mutathattam meg, mit tudok. Pedig az edzéseken mindig 100 százalékot nyújtottam. Erről nem szeretnék többet mondani" - 

utalt rá Scherhant, hogy Dárdaival nem volt felhőtlen a viszonya. A magyar edző többnyire csereként küldte pályára a német játékost, de mégis 31 alkalommal adott neki lehetőséget az előző idényben.

1. FC Nuremberg - Hertha BSC
Derry Scherhant kifogásolta, hogy Dárdai Pál keveset játszatta az előző idényben
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP (Photo by DANIEL KARMANN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

"Gondolom, az a normális, hogy körülnézel és mérlegeled, hol kapsz több játéklehetőséget és hol tudsz a leginkább fejlődni. Végül a klubbal arra a döntésre jutottunk, hogy itt maradok és az új edzőnél megpróbálok bizonyítani" - utalt a 21 éves focista a Dárdai helyére kinevezett Cristian Fiélre.

"Vele az első naptól jó, nyílt beszélgetéseket folytatunk. Tudta, hogy az előző szezonom nagyon nehéz volt. Kezdettől érzem a bizalmát. 

Idegesít, hogy sokan hanyagnak próbálnak láttatni, mert nem igaz. Tiszta a gondolkodásmódom, tudom, mit akarok elérni, és nap mint nap dolgozom magamon" - 

idézte a Bors Scherhant szavait, aki azért sokat köszönhet a magyar edzőnek, hiszen Dárdai tavaly rengeteg fiatalnak adott lehetőséget, így természetesen neki is.

Hertha BSC - Hannover 96
Dárdai Pál rengeteg fiatalnak, így Derry Scherhantnak is bőven adott lehetőséget az előző idényben
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP (Photo by SOEREN STACHE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

A 21 éves játékossal kapcsolatban azért érdemes megjegyezni, hogy az új edzőnél azért is szerepelhet többet, mert a posztriválisa, Fabian Reese a nyáron súlyos bokasérülést szenvedett, így egy ideig még nem léphet pályára.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!