Vágólapra másolva!
A forduló előtt utolsó két helyen álló Soroksár és Mezőkövesd is győzött a labdarúgó NB II hetedik fordulójában.

A Mezőkövesd otthon 4-1-re verte a Kisvárdát. Az előző idényben még mindkét csapat az élvonalban szerepelt, de a másodosztályban már mindkettő túl van egy edzőváltáson. A borsodiakat irányító Csertői Aurél ezen a mérkőzésen mutatkozott be az NB II-ben új csapata kispadján.

Budapest Honvéd - Pécsi MFC, NB II Honvéd-pécs, HonvédPécs, labdarúgás, foci, Merkantil Bank Liga, 29. forduló, 2024.04.21.
A korábbi Honvéd-edző Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be az NB II-ben a Mezőkövesddel
Fotó: Polyák Attila - Origo

Az edzőváltáson már szintén átesett, patinás fővárosi csapatok közül a Budapest Honvéd és a Vasas is vereséget szenvedett: előbbi Csákváron, utóbbi – immáron Pintér Attila vezetésével – Soroksáron kapott ki.

A továbbra is veretlen BVSC sorozatban a negyedik döntetlenjét játszotta, ahogy az Ajka-Budafok meccs is pontosztozkodással zárult. A Gyirmót az immáron sereghajtó Békéscsaba legyőzésével fellépett a második helyre, míg a szintén újonc Tatabánya a Kozármislenyen elszenvedett vereségével csúszott a kiesőzónába. Az éllovas Szentlőrinc hétfőn lép pályára.

Merkantil Bank Liga (NB II), 7. forduló:

Mezőkövesd Zsóry FC – Kisvárda Master Good 4-1 (2-0)
BVSC-Zugló – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0-0
Aqvital FC Csákvár – Budapest Honvéd FC 3-1 (2-0)
Soroksár SC – Vasas FC 3-2 (2-1)
FC Ajka – Budafoki MTE 2-2 (1-1)
HR-Rent Kozármisleny – Opus Tigáz Tatabánya 3-2 (1-1)
Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (1-0)

hétfőn játsszák:
Kolorcity Kazincbarcika SC – Szentlőrinc SE 20.00

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!