Elképesztően súlyos doppingvádak Kína ellen

sports Horizontal LOGO WORLD ANTI-DOPING AGENCY ILLUSTRATION ANTI-DOPING MEASURES
Picture of the logo of World Anti-Doping Agency (WADA)taken on September 20, 2016 at the headquarter of the organisation in Montreal. / AFP PHOTO / Marc BRAIBANT
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálatot indít a Kínát ért vádak miatt, melyek szerint az ázsiai országban az 1980-as és 1990-es években szisztematikus, központilag irányított doppingolás folyt.

Az ügy a német ARD csatorna egy hétvégi dokumentumműsorában került nyilvánosságra, ebben a 79 éves orvos, Hszüe Jin-hszian, aki a 80-as években több sportág válogatottja mellett is dolgozott, arról beszélt, hogy szerinte

tízezer sportoló volt érintett a doppingolásban.

A doktornőt állítása szerint azért rúgták ki, mert az 1988-as szöuli játékok előtt megtagadta, hogy tiltott szereket adjon a versenyzőknek.
A Németországban menedéket kérő Hszüe Jin-hszian már 2012-ben is megfogalmazta vádjait, most pedig azt állította, hogy a korábbi kínai érmek "doppingban lettek áztatva", s szerinte valamennyit vissza kellene venni.
A WADA a kijelentésekre reagálva eljárást kezdeményezett, ennek első lépéseként felkérte független nyomozati szervezetét, hogy minden információt gyűjtsön be az ügyről.
Az ARD csatornának nem ez az első tényfeltáró riportja doppingügyekben, a német televízió leplezte le az államilag támogatott orosz doppingolást is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!