A női fociválogatott és a Ganxsta Zolee és a Kartel együttes tagjai
Vágólapra másolva!
A magyar női labdarúgó-válogatott szeptemberben befejezte szereplését a 2019-es vb selejtező sorozatában, azonban idén még három felkészülési mérkőzés vár a csapatra. Markó Edina együttese csütörtökön Máltára utazott, ahol (pénteken és hétfőn) két barátságos mérkőzést is játszik majd a házigazda csapattal. Hogy milyen kicsi a világ, azt bizonyítja, hogy szintén Máltára utazott Ganxsta Zolee és Big Daddy Laca, akik pénteken a Kartellel koncertet adnak a helyi Republic klubban. Ha már együtt utaztak a lányokkal, beálltak egy közös képre, és elígérkeztek a pénteki mérkőzésre, a lányok pedig majd utána mennek tombolni a Keleti oldal-nyugati oldalra.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
Az 1948-as londoni olimpián Takács Károly ötalakos gyorstüzelésű pisztoly versenyszámban új olimpiai csúccsal lett aranyérmes. A bajnok 1938-ban egy baleset következtében elveszítette a jobb kezét mellyel a pisztolyt fogta, és úgy ért a csúcsra 1948-ban, és védte meg címét 1952-ben, hogy megtanult bal kézzel lőni.