Élő:
Vágólapra másolva!
Elmúltak már azok az idők, amikor egyforma focistafrizurával, unalmas kötelező viseletben jelentek meg a sportolók a pályán. Az ünnepelt világsztárrá vált élsportolók egymást túllicitálva próbálják megmutatni, hogy mindenkinél egyedibbek és stílusosobbak - és nemcsak hivatásuk gyakorlása közben, hanem a hétköznapokon is. Összegyűjtöttük azokat a már visszavonult vagy még mindig aktív sportóriásokat, akik valóságos stílusikonnak számítanak.

A divatpápa

Ha azt mondjuk, stílusos sportoló, tízből kilenc embernek David Beckham neve ugrik be. Az egykori angol válogatott focicsillag aktív korában előbb divatot teremtő frizuráival, majd pályán kívül viselt, utánozhatatlan egyediségével mutatta meg, mit jelent emlékezetesnek lenni. Mindegy, hogy huszonévesen hosszú szőke fürtöket viselve, copfban, kopaszra borotvált fejjel vagy épp mohikánfrizurával jelent meg a gyepen, hamarosan az egész világ őt utánozta, és kért a fodrászától "Beckcham-frizurát".

Jó alapokkal indult Forrás: AFP/Michael Crabtree

Kifinomultsága egyre csiszolódott, miután társra talált Victoria Adamsben, a Spice Girls egyik tagjában. Olyan harmóniában haladtak együtt a stílus és a divat útján, hogy mára a legmeghatározóbb brand lett kettőjüké, melynek különlegessége, hogy külön-külön és együtt is szinte felbecsülhetetlenül értékes.

A legendás mohikánfrizura Forrás: AFP/William West

Ahogy halad előre a korban, úgy válik egyre hitelesebbé és meggyőzőbbé. Példakép férfiaknak, fiúknak, nőknek és lányoknak egyaránt. Az utóbbi időkben minden korábbinál nagyobbat ugrott előre stílusosság terén, 2018-as 28. helyezése után ugyanis idén már a hetedik helyre rangsorolta őt az amerikai GQ Magazin angol kiadása a legjólöltözöttebb brit férfiak ötvenes listáján.

Mindegy, hogy királyi esküvő vagy focimeccs, Beckhamék megjelenése mindig és mindenhol kifogástalan Forrás: AFP/Toby Melville

Az egyszerűen csak nemzeti kincsnek nevezett Beckhamről azt írják: "nem véletlen, hogy két évtizede stabil szereplője a listánknak, hiszen

egyedülálló módon, fantasztikus érzékkel egyszerre kiváló kísérletező és kombináló.

Régóta kacérkodik kifinomult és a lezser irányzat ötvözésével, és előszeretettel visel monokróm szetteket, többnyire csupa feketét pólóval még hivatalos eseményeken is."

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Less is more! @house99 #House99 #HomeToYourNextLook

David Beckham (@davidbeckham) által megosztott bejegyzés,

Az általunk megkérdezett szakember is úgy látja, David Beckhamnek kiemelkedően jó szeme van a stílushoz. "Hiteles az egész megjelenése, tudja, hogy ki ő, hogy mit akar, hogy hova akar eljutni. Természetes harmóniában van önmagával és a környezetével is. Van egy eredendő érzéke ahhoz, hogy saját magához kiválóan passzoló összeállításokat válasszon.

A kevesebb több elvet vallva az egyszerűség híve Forrás: AFP/Fred Dufour

Az ő esetében még az sem feltétlenül igaz, hogy az életkornak van köze a stílus kiforrottságához. 18-20 évesen általában trendeket, tömegeket, más stílusikonokat követ az ember, 25 év fölött kezd el kialakulni a saját stílusunk. David Beckham viszont már fiatalon nemcsak felismerhető játékával, hanem egyedi hajviseletével is kitűnt a környezetéből" - elemezte a Beckham-jelenséget az Origónak Kovács Orsolya, a Yurkov stílustanácsadó szalon alapítója, nemzetközi stílusszakértő.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Join the @house99 community. #House99 #HomeToYourNextLook

David Beckham (@davidbeckham) által megosztott bejegyzés,

Aki néha rosszul emlékezetes

Hogy a vagyon és a siker nem egyenlő a stílusérzékkel, azt tökéletesen mutatja Lewis Hamilton példája. Az ötszörös világbajnok Forma-1-es pilótának a Nemzetközi Automobil Szövetség díjátadó gáláján sikerült úgy alulöltöznie a szmokingot előíró dress code-ot, hogy azóta is ellenpéldaként említik a stílustanácsadók a megjelenést.

Black tie sajátosan értelmezve Forrás: Florent Gooden

Pedig ha valakinek, Hamiltonnak minden adott ahhoz, hogy diktálja és alakítsa a divatot. A legnagyobb divatházakkal áll szerződésben, saját kollekciója is készült már, a szakma is elismeri, hogy mekkora ikonról van szó: a Sports Illustrated legstílusosabb sportolóit rangsoroló húszas listáján a nyolcadik lett 2017-ben. Saját maga "urban chic"-nek, városi eleganciának nevezi a stílusát.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

"Szeretem keverni az utcai stílust a legmagasabb luxussal, ez nagyon szórakoztató. Soha nem voltunk stílusos család, minden pénzünk a versenyzésemre ment el. Nem jártunk shoppingolni, emiatt elég későn kezdtem el foglalkozni a divattal. Kölyökként a hiphop volt rám a legnagyobb hatással, Tupac és Pharrell a két legmeghatározóbb stílusikon számomra. Őrült és határozott egyéniségük van, egyáltalán nem foglalkoznak vele, hogy mások mit gondolnak róluk, ezt nagyon bírom.

- mondta a Sports Illustrated Magazinnak még 2017-ben Lewis Hamilton.

Hamilton nem mindig visszafogott Forrás: AFP/2018 Getty Images/Jamie Mccarthy

A stílus egyik meghatározója a láthatóság, amiből sem David Beckham, sem Lewis Hamilton nincs híján, habár utóbbi nem mindig "jól" látható. "Van, aki úgy látható, hogy túl hangos, túl rikító, túl harsány, egyszerűen rossz érzést kelt a látványa. Ilyen volt Lewis Hamilton a már említett gálán, amikor nem sikerült jól a ruhaválasztása. Egy dress code-os eseményen nem az a stílusos, aki nem követi protokollt. Természetes, hogy egy black tie-t (szmokingot) előíró eseményen nehéz egyedinek lenni, de a túraautó-versenyző Yvan Muller például tökéletesen megoldotta. Bordó szmokingjában úgy volt stílusos, hogy megfelelt a dress code-nak.

Sportolók esetében meglehetősen szűk a mozgástér, hiszen adott a kötelező felszerelés, amibe nem könnyű valami egyénit csempészni, de egy szokatlan színű cipővel, akár cipőfűzővel, haj- vagy szakállviselettel kialakítható egy felismerhető stílus.

Sok múlik a megjegyezhető, egyedi mozdulatokon is, focisták esetében a gólöröm már-már védjegynek számít, ahogyan teniszezőknél, atlétáknál, úszóknál is látni jellegzetes mozdulatsorokat" - mondja a szakértő.

Yvan Muller (jobbra) a protokollt betartva maradt stílusos Forrás: Yvan Muller Facebook

Ha pedig már a teniszt említettük, nem hagyhatjuk ki Rafael Nadalt, aki nemcsak neonszínű pólóival, fejpántjaival és csuklószorítójával alakította ki senkiéhez sem hasonlítható arculatát, hanem babonás szokásaival is, melyeket gyönyörűen foglal össze az alábbi videó.

A haj-, fejpánt-, pólóigazítás, a vonalak elkerülése, a meghatározott sorrendben ivás a vizes palackokból annyira egyedivé tette a 16-szoros Grand Slam-győztes spanyolt, hogy már kisbolygó is viseli a nevét, 128036 Rafaelnadal néven.

Ha az univerzum nem is, a GQ Magazin értékelte egy másik teniszóriás stílusnagyságát: Roger Federer 2016-ban megkapta a laptól az Év legstílusosabb férfija címet. Ami nemcsak azért nagy szó, mert sportolók mellett filmsztárok, zenészek is a vetélytársai voltak, hanem mert a kitüntetésről az amerikai magazin olvasói döntöttek. David Beckhamet, Lewis Hamiltont, valamint a divatcézár Tom Fordot is legyőzte. A magyarázat szerint annak köszönhette a győzelmet, hogy a trendeknek ellenállva ragaszkodott az egyszerű, letisztult irányzathoz a gardróbjában ugyanúgy, mint a pályán.

Macskanő salakon

Van azonban a teniszben valaki, aki a másik végletet, a stílusszakértő által rosszul láthatónak nevezett irányzatot képviseli. Serena Williams sikerei mellett előnytelen ruhaválasztásai miatt is gyakran téma a sajtóban és a közösségi médiában is. Januárban az Australian Openen viselt egy olyan zöld egyberészest, amire nem sok magyarázatot találni, sőt, a teniszrajongók is követelték, hogy többé ne vegye fel. Nem sokkal korábban a Roland Garroson egy olyan fekete kezes-lábasban lépett pályára, aminek a viselését ott meg is tiltották.

Serena Williams nem mindig érzi a határokat Forrás: Anadolu Agency/2018 Anadolu Agency/Mustafa Yalcin

Pedig a stílusosságba beletartozik a nemet mondás képessége is. "A stílus az én olvasatomban a döntés szabadságát jelenti. Azt, hogy az ember eldöntheti, mire mond igent és mire nemet. Ezt fontos hangsúlyozni, hogy

hatalmas erő van abban, hogy valaki nemet mond egy trendre, mert ismeri magát, és tudja, mi az, ami passzol hozzá, és mi nem.

A stílus pedig kézben jár a sikerrel: a kettő együtt fejlődik, aki nem sikeres, az nem tud stílusos lenni. A fordítottjára látni azért példákat, mert nem minden sikeres sportolóból lesz stílusikon" - magyarázza Kovács Orsolya.

Neymar még csak próbálkozik, Ronaldo megérkezett

A fiatalabb generáció számára vitathatatlanul a stílusikonok között szerepel Neymar is, annak ellenére, hogy a 2018-as oroszországi foci-vb-n nem állt ki a saját irányzata mellett. Az egész világ viccet csinált különleges frizurájából, mire a brazil - percig sem vitatkozva a kíméletlen kritikákkal - azonnal levágatta szőke fürtjeit. A PSG 27 éves sztárjának megjelenése egyelőre nem tükröz túl sok tudatosságot, a közösségi médiában megosztott képei alapján a sportos, laza ruhákat kedveli leginkább, de bőven van még hová fejlődnie - most a pályán kívüli megjelenésére gondolunk.

Nem volt szerencsés a hajválasztás Forrás: Imaginechina/Hu jinxi - Imaginechina/Hu Jinxi

Nem úgy Cristiano Ronaldónak, akinek valójában már arra sincs szüksége, hogy luxusmárkákkal szerződjön, mert CR7 néven saját, sportboxer alsókat, ingeket és cipőket forgalmazó márkával rukkolt elő. Persze, hogy a név garancia volt a sikerre, az amerikai sportszergyártó Nike ugyanis azonnal együtt akart dolgozni a portugál csillaggal. Ahogyan tette korábban a Dolce&Gabbana, az Emporio Armani, a Sacoor Brother vagy a Jacob & Co. Hiszen melyik divatház tudna ellenállni egy tökéletesen kidolgozott testnek, egy tökéletes mosolynak és öt aranylabdának?

Stílus a ketrecben

A vízvezetékszerelőből lett világhírű ketrecharcos, Conor McGregor kínosan ügyel rá, hogy megjelenése mindig kifogástalan és egyedi legyen. Összeállításai minden helyzetben - legyen szó mérkőzés előtti sajtótájékoztatóról vagy valamilyen családi rendezvényről - sugározzák a szakértő által korábban említett erőt. A luxus legmagasabb szintjét viseli magán, mintha azt akarná üzenni a világnak: kemény munkával és kitartással bármi elérhető. Nem foglalkozik a divat írott vagy íratlan szabályaival, nem választ soha biztonságosan, bátor választásaival teljesen egyedi stílust teremtett.

Legutóbb kisfiával együtt, a Superbowlon mutatta meg, milyen a McGregor-stílus Forrás: AFP/2019 Getty Images/Kevin C. Cox
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Buongiorno

Cristiano Ronaldo (@cristiano) által megosztott bejegyzés,

Szavazzon!

Melyikük a legstílusosabb?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!