Átvette az olimpiai lángot a japán szervezőbizottság
![Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/TkBinVv1sHmQffrOgi08ZDxIM5QVPeurzGil6TyDGIQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc4NTYyMjk0ZGIyNjRjM2Q4NTIyMDIyNjU5N2FiZGFk.webp)
A koronavírus-járvány miatt nézők és delegációk részvétele nélkül megrendezett eseményen a szervezők képviseletében Imoto Naoko vette át a lángot, amely pénteken érkezik majd meg Japánba.
A lángot múlt csütörtökön a hagyományoknak megfelelően Olümpiában gyújtották meg, ezt követően került volna sor a hétnapos görögországi lángfutásra, amelyet a sok érdeklődő miatt már pénteken félbe kellett szakítani.
Az ötkarikás játékok jelképét azok a japán szervezők viszik el Távol-Keletre, akik már múlt héten megérkeztek Európába.
A láng Japánban a tervek szerint az olimpia július 24-i rajtjáig 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert tesz meg. Ugyan a vírus hatására nem változtatták meg a lángfutás útvonalát, és nézők is jelen lehetnek az utcákon a jelkép elhaladásakor, a szakaszok elejére és végére tervezett ünnepségek elmaradnak.
A tokiói nyári olimpiát a tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg.