A Borussia Dortmund és az Arsenal korábbi kapusa nemrég azzal került a címlapokra, hogy a müncheni Oktoberfesten teljesen lerészegedett és ittas állapotban próbált hazavezetni a híres bajor sörfesztiválról, majd a rendőrök megállították. A 61-szeres német válogatott kapusnak 2022 nyarán is volt egy botrányos ügye, ekkor láncfűrésszel a kezében tört be a szomszédjához.
Lehmannt azzal vádolták, hogy láncfűrésszel áttörte a tetőgerendákat a szomszédja garázsában
a Starnberg-tó mellett, amely Németország bajor régiójában található. Először tavaly decemberben találták bűnösnek, 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották, és több mint 350 ezer font pénzbüntetés megfizetésére kötelezték, majd az 54 éves kapus fellebbezett az ítélet ellen.
Lehmann végül pénteken jelent meg a müncheni bíróságon, ügyvédje elmondása szerint a futballista vállalja a felelősséget a tettéért, és a szomszédjával is egyezségre jutott. Az eredetileg kiszabott 350 ezer fontos büntetését 112 ezer fontra (53 millió forint) csökkentették, valamint ezenkívül 50 ezer fontot már kifizetett a szomszédjának.
A peren kívüli megegyezést követően a Lehmann elleni láncfűrészes támadással kapcsolatos büntetőjogi vádakat ejtették.