Ha be kellene mutatnia magát, mindent belesűrítene egy mondatba. „Sportriporter, fitneszedző, énekesnő és művész vagyok egyszerre. Ezek kombinációja adja az igazi énemet. Természetesen
a tévézés az életem, nemcsak azért, mert egyszerűen imádom, hanem mert ez a fő bevételi forrásom.
De ugyanennyire odavagyok a fitneszért és a jógáért is, főleg most, hogy egyre több online tartalmat és DVD-t készítek. Korábban az éneklés volt a mindenem, de ebből lehetetlen megélni, hacsak nem tartozom azon kevés szerencsés közé, akik befutnak. A művészet most csak egy hobbi, kevés darabot adok el a munkáimból” –árulta el az Origo kérdésére, hogy melyik az igazi Alexandra Legouix.
Alex családjának soha nem volt semmilyen kötődése a motorsportokhoz – leszámítva a vasárnap délutánokat, amikor közösen nézték a Forma-1-es futamokat. Nem is úgy kezdődött a karrierje, hogy világhírű sportriporter akart lenni. „Musicalszínészetet tanultam 19 és 21 éves korom között, mikor láttam egy álláshirdetést az újságban, amiben rendezvényszervezőt kerestek. Az egyik legnagyobb itteni pályaeseményeket szervező cég, az RMA volt az, fel is vettek. Egy hét múlva már úton voltam Spa-Francorschamps-ba, ahol beülhettem néhány autóba.
A világ egyik legjobb pályáján olyan nagy nevek vittek el egy-egy körre, mint Anthony Reid, Mike Wylds és Adrian Newey.
A következő héten már a Nürburgringen voltunk, és azonnal magával is ragadott ez az őrült világ. Az első pillanatban adrenalinfüggő lettem, még éveket töltöttem az RMA-nál.
Közben befejeztem az iskolát, hivatásos színésznő és énekesnő lettem.
Ezután belevetettem magam a motorsportokba, rengeteget tanultam, így mertem jelentkezni a Forma-1-es McLaren-csapat wokingi Technológiai Központjában meghirdetett állásra. És megkaptam. Ez indította el a motorsportkarrieremet. Mondanom sem kell, hogy milyen ajtók nyíltak meg előttem onnantól kezdve.
Így kértek fel először egy brit klubbajnokság, a VAG Kupa közvetítésére, majd 2013-ban jött a WRC és a Eurosport, majd 2014-ben kezdődött meg a túraautós karrierem.”
Bármennyire is különös, még csak a klasszikus értelemben vett motorsportfannak sem tartja magát. Azt mondja, szereti a versenyek világát, de nem néz meg minden eseményt hétvégente, amikor nem dolgozik. „Természetesen szenvedéllyel követem azokat a bajnokságokat, ahol barátaim versenyeznek, de
számomra inkább a személyes élmények, a paddock hangulata, az ottani energiák, a motorsport családja, a karakterek és a történetek érdekesek.”
A kezdeti megbízások egymás után hozták a felkéréseket: élő bejelentkezések a GPTV-n a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjról, a legutóbbi Dakarról a Redbull TV-n, és a WRC-s produkciók. „Nem csak motorsportokkal foglalkozom. Rendszeres háziasszonya vagyok a Londoni Hajó Show-nak, a Farnboroughi Légi Fesztiválnak, és még rengeteg zenei rendezvénynek, show-nak.”
A kifejezetten férfiak uralta világban soha nem kellett külön megküzdenie a tiszteletért, habár volt olyan eset, amikor a neme miatt keveset néztek ki belőle.
Egy erős, magabiztos nő vagyok, nem igazán tapasztalom, hogy harcolnom kellene mások elismeréséért.
Egyetlen eset volt, amikor egy igazi hímsoviniszta olasz dolgozó a McLarennél azt mondta, te nő vagy, mi a fenét tudnál mondani nekem a motorsportokról. Biztos vagyok benne, hogy a tekintetem gyilkolt, nem beszélve arról, amit válaszoltam neki. De ezt leszámítva, semmilyen negatív megkülönböztetés soha nem ért a munkámban.
Megjegyzem, szerintem egy nőnek sokkal könnyebb dolga van ebben a munkakörben, mint egy férfinak.”
A WTCR és a Dakar mellett a Forma-1-et is figyeli, de sokkal jobban élvezi a túraautó-világkupa versenyeit.
„Természetesen imádom az F1-paddock hangulatát, és fantasztikus volt a szingapúri villanyfényes versenyen dolgozni, ahogyan a Formula-E is az volt.
Nekem mégis a WTCR jelenti az autóversenyt, már csak a csaták jellegéből adódóan is.”
Pályaversenyen még nem vett részt, de a Marakesh Szahara ralit egyszer harmadikként teljesítette. Azóta is reméli, hogy egyszer végigcsinálhat egy teljes Dakart, ezt a műfajt sokkal inkább magáénak érzi, mint a pályaversenyzést. Addig is fejleszti magát, az Origónak azt mondta, folyamatosan tanul, figyeli a szakmai lapokat, a közösségi médiát, de mivel szünet nélkül ebben a közegben van, nem is igazán tud lemaradni.
És habár évek óta a motorsportban dolgozik, legnagyobb balesetét mégsem a versenypályán vagy a paddockban szenvedte, hanem egy nyaraláson, idén májusban. „Monacóban feküdtem a medence partján, amikor
a szél felkapott egy napernyőt, ami beleakadt egy napágyba, és mindkettő a fejemre esett.
A szállodai vendégek azonnal a segítségemre siettek, egyenesen a kórházba vittek, ahol összevarrták a szétrepedt homlokomat. A következő hetek borzalmasak voltak, szédültem, hányingerem és memóriazavarom volt, mind-mind az agyrázkódás miatt, amit elszenvedtem. Úgy éreztem magam, mintha valami furcsa ködben léteznék, nem igazán tudtam, mi történik velem. Hosszú volt a felépülés, utána különböző kezelések következtek, mert nem akartam, hogy egy hatalmas seb éktelenkedjen a fejemen. Most már máshogy tekintek az egészre, örülök, hogy megúsztam és annak is, hogy van egy jó sztorim, amit bármikor ellőhetek.”
Munkája legnehezebb részének a rengeteg utazást tartja, azzal együtt, hogy tudja, mennyire szerencsés, amiért bejárhatja a világot. „A jetlag a világ legutálatosabb jelensége.
A testemnek szinte egész évben fogalma sincs, hogy mi a fene folyik itt, ez pedig hosszú távon nagyon fárasztó.
De nem panaszkodom, imádom, amit csinálok.”
A mindig mosolygós, jókedvű Alex pontosan ezt tartja az egyetlen titkának: rajong a munkájáért. „Az ismert mondást említeném, ami szerint »ha szereted, amit csinálsz, akkor egyetlen napot sem töltesz munkával az életedben«. Ehhez jön még a pozitív életszemléletem. Nyavalyoghatnék, hogy mi nem jó, de az igazság az, hogy piszok szerencsés vagyok. Megküzdöttem azért, hogy most ott vagyok, ahol, és ezt soha egyetlen percig sem felejtem el."”