Jön az utolsó versenyhétvége, igazából nehéz mit mondani, mert mindent elmondtunk már. Az évad második fele nagyon nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, rajtunk kívül álló okokból. Idén hiába mi készítjük fel a kamionokat Kecskeméten, a motorért nem felelünk, ezért a technikai hibákat nem tudjuk felvállalni. Ami a mi feladatunk, azt mindig tökéletesen elvégeztük, miközben a motorral egyre nehezebb helyzetbe kerülünk.
Egyre sürgetőbb, hogy összeálljon egy mérnökcsapat, amelyik menedzseli az egészet, ezt folyamatosan komminukáljuk a támogatóink és a Mercedes felé is, mert erre lenne szükség az áttöréshez. Meglátjuk, hogy mi lesz.
Sok pontot vesztettünk itt a bajnokság végén, a legutóbbi, Le Mans-i hétvége is katasztrofálisan sikerült. Eltávolodtunk az összetett harmadik helytől, azért még jár egy szép kék üveggömb, az szimbolikusan is egy szép elismerés. A negyedik-ötödik hely igazából nem annyira érdekel már, mindegy, hogy hol végzünk. A helyzetünk folyamatosan nehéz, állandó szembeszéllel küzdünk, sokat kockáztatni itt Jaramában, nincs értelme. Ahogy szoktuk, szokásos profi módon megcsináljuk az edzéseket, szabadedzéseket, aztán meglátjuk, hogy hova kerülünk a rajtrácson. Ha az első vagy második sorba, akkor van értelme miért küzdeni, ha van esély a dobogóra, akkor harcolni fogok, de ötödik-hetedik helyről csak kárt tudunk tenni, nagy esélye lenne balesetbe keveredni, az meg egyáltalán nem hiányzik.
Csalódott vagyok, mert jó évre számítottam, de nehéz így zárni az évet. Jarama egyébként is egy tipikusan szezonzáró pálya: itt vagy nagyon jó dolgok történnek, vagy nagyot veszít az ember. Sokat versenyeztem itt, még túraautóval is, kamionnal meg itt nyertem először futamot és bajnoki címet is. Sok pozitív és negatív emlékem is fűződik a pályához, utóbbi például a tavalyi baleset, amikor kilöktek, csúnyán összetört az autó, és odalett az esélyem a harmadik helyre.
Meglátjuk, mit hoz ez az utolsó hétvége, de látva az elmúlt fordulók eseményeit, valójában már semmin nem lepődnék meg.