Váratlan pólóvereség Ausztrália ellen

Vágólapra másolva!
A magyar férfi vízilabda-válogatott Szerbia-Montenegró és az Egyesült Államok legjobbjainak egyformán kétszeri legyőzése után meglepetésre kikapott Ausztrália nemzeti együttesétől a Világliga budapesti harmadik fordulójának szerdai első összecsapásán a margitszigeti Hajós-uszodában.
Vágólapra másolva!

Világliga, B csoport, 3. forduló, 1. mérkőzés:
Magyarország - Ausztrália 10-14 (4-4, 2-4, 4-2, 0-4)
gól:
Kásás 3, Kiss G., Madaras, Varga T. 2-2, Benedek 1, illetve Whalan 5, Thomas 3, Neesham 2, Osadchuk 2, Miller, Woods 1-1

Alig több mint két perc elteltével a meglehetősen álmatagnak tűnő magyarokkal szemben igen határozottan kezdő ausztrálok 2-0-ra, majd 4-1-re is elhúztak. Hogy a piros-fehér-zöld színekért szorítók ráncai ne szaporodjanak tovább, arról a lassan észbekapó hazaiak közül négyen is gondoskodtak, a felzárkózás lezárásaként Kásás sistergő bombáját követően már 4-4-et lehetett leolvasni az eredményjelzőről.

A második kilenc percben újfent előnyt szereztek a vendégek (4-5), utána viszont jobbára csak "tamáskodhattak": előbb Varga Tamás, majd a szintén másodszor eredményes Kásás Tamás háríthatatlan löketével Kemény Dénes együttese átvette a vezetést (6-5). Meglepetésre azonban a feltámadás tiszavirág életűnek bizonyult, a félidőre megint az ausztrálok eredményességi rovatába került több bejegyzés (6-8).

A harmadik negyedben a kapuban Gergelyt váltó Jászberényit is hamar felavatták (6-9), de a "balos irányzat" érvényesülése, azaz Madaras és Kiss G. révén egygólnyira felzárkózott a hazai alakulat. Végül egyenlíteni is sikerült, az "önismétlő" balkezes, Madaras jóvoltából (10-10). Az ezúttal idegesítően egyhangú forgatókönyv szerint azonban a befejező játékrészben megint csak ausztrál gólok következtek, meghökkentő módon egymás után négyszer is, miközben a magyar csapatjáték akadozott, rossz lövések, pontatlan passzok, elsietett akciók sorjáztak hazai oldalon.

A végig elszántan küzdő, kifejezetten jó erőben lévő ausztrálok megérdemelten nyertek az ezúttal rengeteg hibával pólózó magyar válogatott ellen. Pénteken este ugyanitt, a Margitszigeten lehet, sőt, muszáj is javítani.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!