Alpesi sí

Mielőtt sportolási és szabadidős célokra használták volna, a sí munka- és szállítóeszköznek számított. A legöregebb ismert verzióját a mai Svédország területén találták, mintegy 4500 évvel korábban használták. Elsősorban abban különbözött a mai lécektől, hogy jóval rövidebb és szélesebb volt.

Magyar indulók:
Tuss Réka
Marosi Attila

Az első léceket főleg vadászok vagy utazók öltötték magukra, és elengedhetetlen eszköze volt a hosszú tél birodalmában élőknek. Persze nem gyorsaságuknak, sokkal inkább stabilitásuknak köszönhették fennmaradásukat. Az alpesi sí és az északi sí furcsa elegyét először az 1700-as években kezdték el élvezni: Norvégia Telemark körzetében egyre gyakoribbak voltak a viadalok, amelyeken mind a lesiklásnak, mind a síugrásnak hódoltak a fanatikusok.

Az első szervezett versenyek a XIX. század korai éveiben kezdtek kialakulni, de majdnem egy évszázadnak kellett eltelnie, hogy egész Európa felfedezze a síelés örömeit. Norvég mintára azonban főleg a sífutás terjedt el, így ez a versenyszám kapott helyet elsőként a téli olimpiákon.

Pedig a századfordulón már ismert volt az alpesi forma is, a lilienfeldi földbirtokos, Matthias Zdarsky (1856-1940) nemcsak elképzelte, de tapasztalatai alapján fabrikált is magának felszerelést. Zdarsky 1896-ban, Hamburgban adta ki "Alpesi lilienfeldi sízési technika" című könyvét, ráadásul feltalálta a merev, "lilienfeldi kötést". 1899-ben kidolgozta a szlalomot mint versenyszámot. Az alpesi sízés módszertanának atyja a fekete-erdei Wilhelm Paulckéval, a síturizmus hívével folytatott vitájában megteremtette az alpesi sízés és az északi sífutás különválasztásának alapjait.

Az alpesi sí az 1930-as években kezdte meg térhódítását, olyannyira, hogy az 1936-os, garmisch-partenkircheni játékokon már helyet kapott a programban a "kombináció", amely lesiklásból és műlesiklásból állt.

Az igazi robbanás a második világháború után következett be, ekkor fedezte fel Svájc és Ausztria az alpesi lejtőkben rejlő lehetőséget. Négy különböző szakág fejlődött: a már meglévő műlesiklás és lesiklás mellett az 1952-es oslói játékokon felbukkant az óriás-műlesiklás, majd a szuper óriás-műlesiklás, szaknyelven szuper-G (az óriás-műlesiklás és a lesiklás egyfajta hibridterméke), amely az 1983-as Világkupa-sorozatban debütált, és 1988-ban, Calgaryban lett olimpiai sportág.

Az olimpiai alpesi versenyeken tíz számban avatnak győztest, öt-öt női, illetve férfi aranyérmet osztanak szét.