Verhetetlen kettőst alkot a Linger testvérpár

Vágólapra másolva!
Andreas és Wolfgang Linger révén megszületett a második osztrák aranyérem is a torinói téli olimpián, a testvérpár a szánkósok páros versenyében diadalmaskodott. A síakrobatika nagy mogul számában az ausztrál Dale Begg-Smith győzött, megszerezve országa téliolimpia-történetének harmadik aranyérmét.
Vágólapra másolva!

A Linger testvérek, Andreas és Wolfgang révén szerdán már a második osztrák győzelem született meg a torinói téli olimpián.

A szánkósok páros versenyében a 2003-ban világbajnok duó mögött a tavaly vb-aranyérmes német Andre Florschütz és Torsten Wustlich lett a második, míg a harmadik helyen a hazai közönség előtt szereplő Gerhard Plankensteiner, Oswald Haselrieder kettős végzett. A Patrick Leitner, Alexander Resch olimpiai címvédő német páros csak a hatodik lett.

Az ukrán Oleg Zserebetszkij, Roman Jazvinszkij kettős az első futamban, több mint 100 km/órás sebességnél nagyot bukott. Zserebetszkij a megállást követően azonnal felült, ám Jazvinszkij a közvetítés tanúsága szerint nem tudott megmozdulni. Az AFP helyszíni szemtanúkra hivatkozva azt jelentette, hogy a szánkós az eszméleténél volt, az EFE viszont ennek az ellenkezőjét állítja.

Jazvinszkijt a baleset után a helyi egészségügyi központba vitték, majd onnan a tervek szerint egy torinói kórházba szállítják.

Eredmények
szánkó, férfi kettes, olimpiai bajnok:
Andreas Linger, Wolfgang Linger (Ausztria) 1:34.497 p (47.028 mp, 47.469 mp)
2. Andre Florschütz, Torsten Wustlich (Németország) 1:34.807 p (47.141 mp, 47.666 mp)
3. Gerhard Plankensteiner, Oswald Haselrieder (Olaszország) 1:34.930 p (47.236 mp, 47.694 mp)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!