Juha Pál helyszíni tudósítása Pekingből
Az este 22.30-kor kezdődő csúcsdöntőre igyekvő tudósítónak már akkor felállt a szőr a hátán, amikor a helyszín felé sietett. A nyitóünnepségnek és az atlétikai versenyeknek otthont adó Madárfészek, az úszóversenyeket befogadó Vizes Kocka és a harmadik pólusként az égbe magasodó "színváltó torony" - a csodaszép építmény céljára még nem jöttünk rá - tökéletes harmóniát alkotott az olimpia legfontosabb óriásterén.
Ami világosban sem volt csúnya - legutóbb Pars Krisztián 80 méter feletti kalapácsvetésénél közelítettük meg -, sötétben viszont felejthetetlen látványt nyújtott. Ide-oda futó fénycsóvák, színpompásan világító épületek, mintha a látványos megnyitóünnepség a Nemzeti Stadionon kívül sohasem akarna véget érni. Megér egy estet.
A Madárfészket már jól ismertük a megnyitóünnepségről, ám mindig jó ide bejönni, mert ez a világ jelenlegi talán legmodernebb, legnagyobb és legszebb atlétikai arénája. A helyszínen telt ház volt, 90 ezren várták a legrövidebb sprintszám kezdését. Ülőhelyet fél órával a pisztolydördülés előtt már nem nagyon lehetett találni, mi megindultunk egyenesen a futópálya felé, és szerencsénkre volt egy üres szék egy nem túl rossz helyen - mintegy 15 méterre a pályától, 30 méterre a 100 méteres síkfutás céljától.
Ahogy közeledett a kezdés, egyre többen gyűrögették a kezükben a rajtlistát, amelyből kiderült - amit persze mindenki tudott -, hogy Tyson Gay "csak" 10.05-öt futott az középdöntőben, így kiesett. Az amerikai idén már 9.77-et is ment, így óriási szenzáció volt a korai búcsúja.
Ott volt viszont a fináléban a jamaicaiak két szupersztárja, a világcsúcstartó Usain Bolt (9,72), valamint a 2007-ben 9,74-gyel előrukkoló Asafa Powell is. A jamaicai különítményt Michael Frater tette teljessé, aki viszont papíron a döntő leggyengébbje volt a maga kerek 10 másodperces egyéni rekordjával. Két-két versenyző képviselte az Egyesült Államokat (Darvis Patton, Walter Dix), valamint Trinidad és Tobagót (Richard Thompson, Marc Burns), egyedül árválkodott a nyolcas rajthelynél a Holland Antillákról érkezett Churandy Martina.
A mellettünk ülő amerikai kollégával egyetértettünk abban, hogy Bolt a legesélyesebb, a második helyre pedig Powellt vártuk - nem csoda, 2007-ben és 2008-ban - a döntőről lemaradt Tyson Gayjel karöltve - ők uralták a 100 méteres síkfutás mezőnyét.
Amikor a nyolc atléta besétált a rajthelyhez, mind a 90 ezer ember üvölteni kezdett, úgy, mint amikor mondjuk egy BL-döntőn gól születik. Érdekes, hogy csak 10 perccel a kezdés előtt jöttek ki a sprinterek, ám a nézők ekkor már annyira várták a rajtot, hogy mindenki felállt a helyéről.
A fényképezők Bolték készülődése közepette is szüntelenül kattogtak, majd amikor 22 óra 30 perckor eldördült a startpisztoly, még az előzőnél is sokkal nagyobb őrjöngésbe kezdtek a nézők - mindenki magából kikelve figyelte a világ nyolc leggyorsabb emberét az olimpiai döntőben! Hogy ki rajtolt a legjobban, nem láttuk, csak annyit, hogy egy raj "gepárdember" elrohan előttünk, akiknek még "idegenvezetőjük" is volt. Usain Bolt, ahogy pörögtek a másodpercek, 1, 2, 3, 4 és 5 méterrel is elhúzott a mezőnytől, óriási lépteit és gyorsaságát betűkkel kifejezni nem lehet, közelről is csak annyi látszott, hogy 90 méternél kinézett jobbra, majd amikor látta, hogy két "testhosszal" vezet, picit lelassított, és melldöngető ünneplésbe kezdett. 200 méterig meg sem állt, tán még azon is jó időt futott - úgy, hogy a vége már csak levezetés volt (Bolt a "dupla százon" is indul egyébként).
Az öt nap múlva 22. születésnapját ünneplő karibi csillag csak ekkor vette észre: nem elég, hogy olimpiai bajnok lett óriási fölénnyel, de megjavította saját világcsúcsát is! Pár pillanatig az volt az eredményjelzőn, hogy 9.68 az új rekord, később ezt korrigálták 9.69-re, ami azt jelenti, hogy Usain Bolt három századdal megdöntötte 9.72-es idejét. Egy biztos: ez volt a világ legeseménydúsabb tíz másodperce (a "leglomhább" Darvis Patton 10.03-mal ért be, a 8-ból 6 versenyző 10 mp-en belül volt).
A közönségkedvenc bajnok rögtön kapott egy pár aranycipőt, kezébe vett egy óriási zászlót, s a stílszerű reggae zenére lejtett egy félperces "higanymozgású" táncot, majd folytatta körútját. A közönség természetesen még "600 méternél" is éljenezte, Bolt ki is szaladt a közelben ülőkhöz, a férfiak pacsit, a nők puszit kaptak tőle.
A meccs utáni sajtótájékoztatóra "fegyverhordozóival", a második Richard Thompsonnal (a trinidadi 9.89-et futott), valamint a harmadik Dix Walterrel (az amerikai 9.91-et ért el) érkezett, baseballsapkában, csokit majszolva.
A lezser stílusú futó többek között elmondta, nem tudja, hogy a cél előtt bemutatott show-elemek nélkül mennyit futott volna: "Egyesek azt mondják, 9.55 vagy 9.60 is lehetett volna, ám én bevallom, nem tudtam, hogy ebből világcsúcs lesz, ezért mertem lassítani és ünnepelni a célvonalnál. De igazából nem is a világcsúcsért futottam, számomra csakis az olimpia arany volt nagyon-nagyon fontos."
Ez volt hát ennek a röpke 9,69 másodpercnek a krónikája.
Férfi százméteres síkfutás, döntő:
1. Usain Bolt, Jamaica, 9.69 másodperc (régi: 9.72, Bolt, 2008.05.31., New York)
2. Richard Thomson, Trinidad és Tobago, 9.89
3. Walter Dix, Egyesült Államok, 9.91
4. Martina Churandy, Holland Antillák, 9.93
5. Asafa Powell, Jamaica, 9.95
6. Michael Frater, Jamaica, 9.97
7. Marc Burns, Trinidad és Tobago, 10.01
8. Darvis Patton, Egyesült Államok, 10.03