Hosszú alig bírt kiszállni a medencéből, Gyurta örömúszással ment a döntőbe

Hosszú Katinka
Vágólapra másolva!
Elégedett volt a négyszáz vegyesen elért negyedik helyével Hosszú Katinka, aki úgy érzi, mindent beleadott a döntőben, és a fáradtságtól a medencéből is alig bírt kijönni. Gyurta Dániel száz mellen elrontotta a fordulóját, ezért bízik abban, hogy a vasárnapi döntőben még jobb időt úszhat, szerinte nincs nagy különbség a második és a hetedik között. A 400 gyorson hatodik Kis Gergő a legjobb európai versenyző lett a számában, és nagyon büszke rá, hogy már van egy olimpiai pontja.
Vágólapra másolva!

"Azért nyomtam meg annyira az elejét, mert az első 200-on jónak számítok, muszáj volt erősen kezdenem ahhoz, hogy a végén is ott tudjak maradni a mezőny elején" - nyilatkozta az [origo]-nak a 400 méter vegyesen elért negyedik helye után Hosszú Katinka, aki féltávnál még vezetett. Hosszú egyáltalán nem tűnt csalódottnak az eredmény miatt, azt mondta, örül annak, amit elért, mert mindent beleadott, és a medencéből is alig bírt kiszállni a fáradtságtól. "Ma ez ennyire volt elég" - tette hozzá a szám 2009-es világbajnoka.

A győzelmet a kínai Je Si-ven szerezte meg egy hatalmas hajrával, megelőzve a világbajnoki címvédő amerikai Beiselt és a másik kínai Lit. A világrekorddal győző, 16 éves kínai Jéről Hosszú Katinka azt mondta, hogy már a reggeli úszásnál is lehetett látni, hogy jó lesz, de a verseny közben nem nagyon figyelt a többiekre, próbált saját magára koncentrálni. "Úgy vagyok vele, hogy még sosem úsztam döntőt olimpián, Pekingben tizenkettedik lettem, most negyedik, ha így folytatom, akkor átmegyek mínuszba" - mondta mosolyogva arra az észrevételünkre, hogy nem tűnik túlságosan csalódottnak.

"Az olimpia előtt arra tettem volna a legnagyobb összeget, hogy 400 vegyesen érem el a legjobb eredményt, de még van három versenyszámom, így azokban próbálok minél jobb eredményt elérni, hátha lesz ennél jobb" - jelentette ki. Jó jelnek vette a 200 méter pillangó előtt, hogy ezen a versenyszámon elég jól ment neki.

Forrás: AFP/Leon Neal
Hosszú Katinka kiúszta magát

Kis Gergő lett az első pontszerző magyar úszó, az ajkai versenyző legjobb európaiként (3:47.03-as idővel) hatodik helyen zárt a 400 méteres gyorsúszás döntőjében. "Az az igazság, elfáradtam, a reggeli úszás jobban esett. Ez egy tanuló négyszáz volt, még csak 14 hónapja vagyok gyorsúszó, és a 400 rövid távnak számít nekem, úgyhogy itt olimpiai hatodiknak lenni nagyon nagy élmény" - mondta egy szuszra Kis a futam után.

Kisnek ez a harmadik olimpiája, és a saját maga, illetve a közvélemény által támasztott elvárás fokozatosan lett egyre nagyobb: Athén előtt még azt gondolta, de jó lenne, ha kijutna az olimpiára, ez sikerült neki. Peking előtt már úgy volt vele, egy döntőt el lehet csípni, és ez is teljesült, hiszen 400 vegyesen hatodikként zárt, most viszont már elvárják tőle, hogy ott legyen a fináléban.

"Egy dolgot el akartam kerülni, azt, hogy utolsóként végezzek. Ez sikerült, és azért lehet örülni a hatodik helynek, mert így az én nevemet is felolvassák majd a pontszerzők között. Minden sportoló elképzeli magában, milyen lehet a dobogón állni, az érmekkel fotózkodni, de előzetesen is éreztem, hogy nincs esélyem az első három közé odaférni. Azt viszont tudtam, hogy a negyedik-nyolcadik helyért óriási tülekedés lesz, amiből nem jöttem ki rosszul. Nekem már van egy pontom" - mondta büszkén Kis, aki 1500 gyorson indul még az olimpián, és ott komoly éremeséllyel száll medencébe.

Phelps még a dobogóról is leszorult

A magyarok nélküli döntők közül 400 vegyesen Ryan Lochte 4:05.18-as idővel nyert, megelőzve a brazil Thiago Pereirát és a japán Hagino Koszukét, és a csak negyedikként célba csapó címvédő Michael Phelpset. A nap zárószámát, a 4 x 100-as gyorsváltót az ausztrálok nyerték 3:33.15 perces új olimpiai csúccsal, megelőzve Hollandiát és az Egyesült Államokat.




Gyurta pont akkor érkezett a vegyes zónába a magyar újságírókhoz, amikor elindult a sorsáról döntő második futam, így velünk nézte végig a versenyt. Előtte még azt mondta, hogy nem bánkódna nagyon, ha nem jutna döntőbe, de a végén mosolygott egy nagyot, amikor kiderült, hogy döntős.

Gyurta azt mondta, hogy elrontotta a fordulóját, de ennek ellenére is tudott javítani az idején, ezért nagyon elégedett. "Nem emlékszem arra, hogy egy nap alatt kétszer 1 percen belül úsztam volna. Amit ma nyújtottam, az azt mutatja, hogy a gyorsaságommal és az erőnlétemmel minden rendben van" - jelentette ki Gyurta, aki bízik abban, hogy fő számában, a 200 mellen minden a tervek szerint alakul.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Gyurta Dániel hibája ellenére is a döntőben

A magyar úszó azt mondta, nem volt elvárás magával szemben a döntő, neki ez egy örömúszás volt. "Azt is látni kell, hogy ennek a mezőnynek a 80 százaléka kifejezetten a 100 méterre készül, rajtam kívül csak Kitadzsima kifejezetten 200-as úszó" - magyarázta Gyurta, hozzátéve, hogy most már elmondhatja, a 200-asok között is jó 100-as úszóvá vált.

A holnapi döntőbeli esélyeiről azt mondta, hogy ebben a mezőnyben nincs nagy különbség a második és a hetedik között. Szerinte ha nem rontja el a fordulót, pár századot biztos tud javítani, de helyezésben nem akar gondolkodni.

A magyar résztvevős döntők eredményei
Női 400 m vegyes:
1. Je Si-ven (Kína) 4:28.43 perc - világcsúcs (régi: 4:29.45 perc, Stephanie Rice (ausztrál), 2008. 08. 10., Peking)
2. Elizabeth Beisel (Egyesült Államok) 4:31.27
3. Li Hszüan-hszü (Kína) 4:32.91
4. Hosszú Katinka 4:33.49

Férfi 400 m gyors:
1. Szun Jan (Kína) 3:40.14 perc
2. Park Te Hvan (Koreai Köztársaság) 3:42.06
3. Peter Vanderkaay (Egyesült Államok) 3:44.69
...
6. Kis Gergő 3:47.03

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!