Az olimpia csak a kezdet Mexikónak

London 2012, olimpia, az olimpiai győztes mexikói labdarúgó csapat, a mexikói foci sikere
Vágólapra másolva!
Mexikó korosztályos válogatottjai sorozatban érik el a jobbnál jobb eredményeket, a londoni olimpián pedig a döntőben a nagy esélyes Brazíliát legyőzve nyertek aranyérmet. Felnőtt szinten eddig hiányzott a nagy áttörés, de könnyen lehet, hogy már erre sem kell sokáig várni.
Vágólapra másolva!

Regionális szinten a mexikói labdarúgás mindig is rendkívül sikeres volt, Észak- és Közép-Amerikában, azaz a CONCACAF-zónában mindig is az El Tri volt az egyik legerősebb válogatott, ennek megfelelően a világbajnokságra való kijutás kötelező feladatnak számít. Mexikó a legnagyobb sikereit a két hazai rendezésű vb-n, 1970-ben és 1986-ban érte el, mindkétszer negyeddöntős volt. A legutóbbi öt tornán egyaránt továbbjutott csoportjából, a legjobb nyolc közé azonban egyszer sem sikerült bekerülniük, vagyis az igazán nagy, kiugró siker elmaradt.

Ezzel együtt az ország futballjának fejlődése töretlen, és ehhez nagyban hozzájárul, hogy fociban Mexikó szinte tiszteletbeli dél-amerikainak számít. A legjobb klubcsapatok 1998 óta indulhatnak a Libertadores-kupában, a válogatottat pedig rendszeresen meghívják a Copa Américára. A CONCACAF-zónában csak az Egyesült Államok komoly vetélytárs, így viszont a nemzeti csapat rendszeresen összemérheti az erejét Argentínával, Brazíliával és Uruguayjal is.

Forrás: AFP/Luis Acosta

A sportágba rengeteg pénz áramlik, hiszen a foci rendkívül népszerű az országban, a tv-társaságok nagy összegeket fizetnek a közvetítési jogért. Az 1990-es évek második felétől a mexikói klubok a legjobb dél-amerikai focistákat és edzőket is el tudták csábítani, sőt, egy időben még Európából is igazoltak Mexikóba, dolgozott az országban Leo Beenhakker és Benito Floro is.

Folyamatos építkezés

A bajnokság egyre erősebb lett, és ennek lassan az utánpótlás-képzésben is meglett az eredménye. Korosztályos szinten a mexikóiak egyre figyelemreméltóbb eredményeket értek el, ezek közül is kiemelkedett a 2005-ös U17-es világbajnokságon szerzett aranyérem. Abban a csapatban szerepelt többek között Giovani dos Santos, Carlos Vela, Efraín Juárez és Héctor Moreno, de ehhez a korosztályhoz tartozik Javier Hernández is - ők alkotják a jelenlegi nagyválogatott magját. A folyamat azonban nem ért véget, hiszen tavaly a 17 éven aluliak megint világbajnokok, az U20-asok pedig bronzérmesek voltak a vébén.

Forrás: AFP/Khaled Desouki

Az olimpiát a mexikóiak nagyon komolyan vették, gyakorlatilag egy éve csak erre készültek. Míg tavaly a CONCACAF-térség bajnokságának számító Aranykupán a nagyválogatott begyűjtötte az elsőséget, a Copa Américára az U23-as csapatot, vagyis lényegében az olimpiai csapatot küldték. Ennek az lett az eredménye, hogy Mexikó története legrosszabb eredményét érte el a Copán, hiszen még a csoportból sem jutott tovább, de ezúttal csak az számított, hogy a csapat minél jobban összekovácsolódjon.

Nem csak a támadás ment jól

A három túlkoros kiválasztása is rendkívüli körültekintéssel történt. Közülük a veterán hátvéd, Carlos Salcido a legismertebb, hiszen éveken keresztül futballozott Európában a PSV Eindhovenben, illetve a Fulhamben, és már 103-szor szerepelt a nagyválogatottban. Hozzá még a kapus José Jesús de Corona, illetve a csatár Oribe Peralta csatlakozott. Utóbbi szerepeltetése telitalálatnak bizonyult, hiszen ő volt a brazilok elleni döntő hőse a két góljával.

Forrás: AFP/Daniel Garcia

A mexikóiaknál mindössze egyetlen légiós szerepelt Giovani dos Santos személyében, aki csak 23 éves, vagyis még belefért az életkori határba, de már 59-szeres nagyválogatottnak mondhatja magát. Az öccse, Jonathan is ott lehetett volna az olimpián, de ő úgy döntött, hogy inkább arra koncentrál, hogy a felkészülési időszakban beverekedje magát az FC Barcelona első csapatának keretébe. Utólag lehet, hogy már bánja a dolgot, hiszen így lecsúszott az aranyról. Igaz bátyja is felemásan emlékezhet majd Londonra, hiszen az első két csoportmérkőzésen csak csere volt, majd miután a kispadról beállva két gólt szerzett Gabon ellen, kezdő lett, ám az elődöntőben Japán ellen megsérült, és így a finálét ki kellett hagynia.

A támadójátékra így sem lehetett panasz, elvégre a mexikóiak hat mérkőzésen 12 gólt szereztek, de a védekezés még kiválóbb volt, a négy kapott gól remek statisztikának számít. A csoportmérkőzések során egyszer sem került a hálójukba a labda, és a döntőben is egészen az utolsó percig megakadályozták az addig minden meccsükön három találatot elérő brazilokat a gólszerzésben.

www.globalsoccerapp.com

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!